Nyáron megnő a forgalom a Városi Strand környékén. A fürdőzni vágyók közül sokan autóval érkeznek – ez évek óta visszatérő gondot okoz a strand környékén élőknek, ugyanis sok autós nem szívesen veszi igénybe a kialakított parkolóhelyet, inkább a környező utcákban állítja le gépkocsiját.
Hogy ez miért nem tetszik az ott élőknek? Részben azért, mert az út szélén parkoló autók miatt a közlekedés szinte lehetetlen, másrészt akadnak olyanok, akik gépkocsijukkal elállják a kapubeállót, és ezzel megakadályozzák az ingatlanban lakót a saját telkére bejutásban.
Az idei évben változás várható, elsősorban annak köszönhetően, hogy mind a Vasút utcában, mind pedig a mellékutcákban táblákat helyeztek el, amelyek nemcsak az út szélén, de az út melletti füves területen is tiltják a várakozást. A táblák hatálya alól természetesen az ott lakók mentesülnek.
A szabályok betartását mind a rendőrség, mind pedig a közterület-felügyelet ellenőrzi. Majerszki János, a közterület-felügyelet csoportvezetője elmondta: eddig nem tudtak fellépni a tilosban parkolókkal szemben, mert nem voltak táblák, idén azonban már ez nem jelent akadályt. Július 1-jétől közösen járőröznek majd a rendőrséggel, emellett önállóan is tevékenykednek. A szabálysértés súlyosságától függ a büntetés mértéke: első esetben csak figyelmeztetést kap a szabálysértő, utána azonban már a helyszíni bírság következik, amelynek összege 3000-től 20000 forintig terjedhet. Hozzátette: a parkolási tilalom nemcsak a mellékutcákra vonatkozik, hanem a Vasút utca és a parkoló közötti füves területre is, valamint a gát melletti részre is, érdemes tehát odafigyelni a táblákra és ott leállítani az autót, ahol ez nem tilos.
Parkolóhely egyébként van bőven, hiszen amennyiben a strand előtti rész megtelik, ott a VSZK előtti parkoló, sőt, a szabadidőközpont bejárata és a Csónakázó-tó közötti terület, arra tehát senki sem hivatkozhat, hogy parkolóhely hiányában kényszerült a tilosba.
A parkolási díj egész napra 400 forintba kerül, a félnapi parkolójegy, amely délután háromtól érvényes, mindössze kétszáz forintba kerül.











