A vegyszer nem válogat

  • img

Levéllel fordult hozzánk Forintos Karola óvodai környezetnevelő. A városban végzett vegyszeres szúnyoggyérítés miatti aggodalmának adott hangot. Azt tapasztalta ugyanis, hogy az akció nemcsak a szúnyogokat, hanem más rovarokat – poszméheket, dongókat – is elpusztított. Félő – írja -, hogy ez káros hatással lesz a madárvilágra is.


A feltett kérdésre Róthweil Róbert természetvédelmi mérnök, a Polgármesteri Hivatal városüzemeltetési munkatársától kértünk választ. Hangsúlyozta, a rovargyérítéssel foglalkozók tisztában vannak a természet folyamataival. Ezeket figyelembe véve, a vegyszerre és a munkavégzésre vonatkozó hatósági engedélyek és ellenőrzés mellett végzik munkájukat. A hivatal úgy választja ki a szolgáltatót, hogy gondosan meggyőződik a vegyszerbeszerzési és kezelési, technológiai, légügyi engedélyek meglétéről, valamint a szakszerű munkavégzésről.

Napjainkban nagyon sok szelektív növényvédő és rovarirtó szer létezik, amely csak bizonyos rovarokra hat, ennek ellenére még mindig sokkal nagyobb és szélesebb a spektrumuk, mint azt szeretnénk. A tudomány mai állása szerint nem létezik olyan vegyszer vagy technológia, amely kizárólag a csípőszúnyogokat illetve a közönséges kullancsot pusztítaná el, miközben az összes többi élőlényre nincs káros hatással. Valószínű, hogy belátható időn belül nem is lesz ilyen. Létezik ugyan biológiai védekező szer, de az csupán a szúnyoglárvákat pusztítja. A környező területekről berepülő, vagy a szél által besodort kifejlett egyedek ettől még ugyanúgy csípnek, ezért van szükség a kémiai védekezésre is. Százhalombatta élen jár a biológiai védekezés terén, ami a jó anyagi kondícióknak is köszönhető. A biológiai védekezés költsége ugyanis öt-tízszerese a vegyszeresnek.

Sajnos, az önkormányzati munka a legtöbb területen kevéssé látványos - jegyzi meg a szakember. Ha egyáltalán észreveszik az emberek, hogy kevesebb a szúnyog, nem tudják, mekkora erőfeszítés van e mögött. A hivatal méri a szúnyogok és kullancsok mennyiségét, feltérképezi a lárva-élőhelyeket, a biológiai védekezést ugyanis csak ezeken a helyeken, és a megfelelően kiválasztott időpontokban lehet hatékonyan végezni. A szolgáltatókat hosszas információszerzés és pályáztatás során választják ki, jelentős összegeket költenek biológiai módszerekre, és a munka elvégzése előtt tájékoztatják a méhészeket, hogy zárják be méheiket.

Tudomásul kell vennünk, hogy civilizációnk léte más élőlények óhatatlan pusztulásával is jár. A közlekedés, a vegyszeres mezőgazdasági védekezés, az építkezések, a háztartásokban használt vegyi anyagok mind a rovarok pusztulását eredményezik, mégpedig bizonyára nagyobb mértékben, mint a szúnyog elleni védekezés.

„A rendelkezésre álló anyagi forrásokat és technológiai-technikai lehetőségeket alaposan felmérve, a lehető legjobb kompromisszumos döntéseket hozzuk a szúnyoggyérítés elvégzéséhez” – összegzett Róthweil Róbert.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák