Nagyon sajnálják, hogy továbbra is 27 gyermekkel működnek az óvodai csoportok, miután az MSZP frakció álláspontja alapján a képviselő-testület többsége leszavazta javaslatukat, hogy induljon még egy óvodai csoport, illetve, hogy a Nevelési Tanácsadó mozgásfejlesztő csoportja egy sokkal jobb körülményeket biztosító helyiségbe költözhessen - jelentette ki Szabó Zoltán a FIDESZ-KDNP frakció sajtótájékoztatóján június 5-én.
A képviselő szerint a gondos előkészítő munka eredményeként most jó lehetőség nyílt volna a 26 fős csoportok megvalósítására, így viszont jövőre létszámcsökkenés helyett további növekedés várható az újonnan felveendő gyermekek miatt. Kérdésre válaszolva elmondta: érthetetlen a testület döntése, ugyanis a plusz csoport évente mindössze 2 milliós-, a mozgásfejlesztő áthelyezése egyszeri 3 milliós kiadást jelentett volna. Emlékeztetett arra, hogy az iskolai bővítést egyhangúlag szavazták meg, pedig annak a döntésnek jóval nagyobb a költségvonzata. A városfejlesztési stratégiához készített reprezentatív felmérésből kiderült, hogy a városlakók mintegy 70 százaléka jelölte meg célként az oktatás fejlesztését, ami szintén frakciójuk álláspontját igazolja. Beszámolt arról is, hogy a múlt kedden Vezér Mihály polgármesterrel, Szél Pál képviselővel és Sinka Lászlóval, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkárával Elbert Gábor sportállamtitkárnál jártak, ahol ismét ígéretet kaptak arra, hogy a város állami támogatásra számíthat az Arany János iskola tornatermének építéséhez.
Pátkai Zsolt a költségvetés-módosítás szükségességét hangsúlyozta. Mint mondta: a túl sok beruházás komoly pénzügyi válságba sodorhatja a várost, ezért kezdeményezte, hogy nyáron tárgyalják újra azok ütemezését. Szerinte lobbizás húzódik meg bizonyos döntések mögött, amelyek nem a város érdekeit szolgálják. Ha a városközpont átépítéséhez és BMK belső felújításához nem sikerül állami támogatást szerezni, a több mint 3 milliárdos teljes költséget saját forrásból kell előteremteni.
Miskei István a VSZK-ba július végére tervezett ötnapos raggie-fesztivál elleni petíciót mutatott be. Dunafüreden amúgy is számos rendezvényt tartanak, egy ilyen zenei sorozat teljesen felforgatná a városrészt, ezért érthető, hogy a lakók arra kérik a képviselőket, akadályozzák meg rendezvényt. Hozzátette: eddig öt képviselő írta alá a tiltakozó ívet, de reményei szerint a többiek is csatlakoznak majd. Hangsúlyozta, hogy nem a rendezvényt, kizárólag a helyszínt kifogásolják.