Szövetségesek és barátok állíthatják pozitív pályára a várost Sajtótájékoztatón számolt be a legutóbbi tisztújítás eredményeiről és a pártszervezet terveiről a százhalombattai MDF elnöke, Fazekas István május 14-én a Pártok Házában.
Köszönetet mondott az idén 80 éves dr. Nagypataki Gyulának, aki közel két évtizeden keresztül volt a százhalombattai MDF alapszervezet vezetője, és aki a mai napig elismert politikus a városban konszenzuskereső magatartásának köszönhetően. Ez – fűzte hozzá – az MDF hivatalos politikája is. Két évvel ezelőtti választási programjuk legfontosabb üzenete is az volt, hogy a város érdekében a különböző pártoknak félre kell tenniük az ideológiai ellentéteket, és szakmai alapokon kell keresniük az együttműködést. Az egységteremtő politika részben sikeres volt, összességében elégedettek az önkormányzat munkájával. A demokrata fórum százhalombattai szervezete most ismét meghirdeti az összefogás politikáját. Első lépésként a jobboldali pártokkal kívánják felvenni a kapcsolatot, de minden párttal, így a baloldaliakkal is a szakmai együttműködés talaján akarnak együtt dolgozni. Szövetségesüknek és barátjuknak tekintenek mindenkit, aki nem egyéni érdekből, hanem önzetlenül, lokálpatrióta szellemiségben kíván a városért élni és dolgozni. Ha ez az összefogás létrejön, akkor a város újra felfelé ívelő pályára kerül – hangsúlyozta Fazekas István.