*
Rotációs rendszerben, havonta ülnek más-más székre a képviselő-testület tagjai egy új határozat értelmében. A döntés azért született, hogy ne legyen többé vita arról, hogy melyik képviselő hová üljön. Később azzal egészítették ki a határozatot, hogy fél évig balról jobbra, majd újabb fél évig jobbról balra forog az ülésrend.
*
Újabb vállalkozó kereste meg az önkormányzatot azzal, hogy megvásárolná és hasznosítaná a Téglagyári-völgyet. Elképzelése szerint renoválná az egykori gyárépületet, ahol ipartörténeti múzeumot működtetne, építene egy nyugdíjasházat, amit saját költségén, szociális alapon működtetne, a maradék területre pedig őshonos növényeket és állatokat telepítene, majd tájvédelmi körzetté nyilvánítaná. A városatyák úgy foglaltak állást az ajánlattal kapcsolatban, hogy nem szeretnék elkótyavetyélni az értékes területet, és azt sem, hogy hasznosítása esetleg ne feleljen meg a környéken élők – vagy valamelyikük – igényeinek. Ezért úgy döntöttek, újabb pályázatot – immár az ötödiket – írnak ki a terület hasznosítására.
*
Kovács József battai lakos egy vasárnap reggel kivitte a tapétázás után maradt hulladékot a szomszédos játszótér melletti gallytárolóba. Kipakolta a szeméttel teli nylonzsákokat, majd utánuk dobta kétéves kisfia immár feleslegessé vált műanyag bilijét, valamint egy táskarádiót, amiről azt mondta a felesége, hogy már csak porfogónak jó. Mikor végzett, megtörölte izzadt homlokát, körülnézett, és megállapította, hogy elkeserítően szemetes a játszótér és környéke. Ezután gyorsan beült a kocsiba, és hazaindult, mert eszébe jutott, hogy még a kutyát is ki kell hoznia…
*
Módosult az állattartásra vonatkozó rendelet. A jövőben kötelezővé teszik a lakótelepi lakásokban legalább két kutya tartását – mindezt a városi bűnügyi statisztika romlásával indokolják. A „Több kutyát a lakótelepre!” mozgalomtól részben a betörések számának csökkenését várják, másrészt azt remélik, hogy előkelő helyezést ér el Százhalombatta a Kutyapiszkos városokért elnevezésű versenyben.
*
Tovább javul városunkban a tömegközlekedés. Rövidesen már nemcsak autóbusszal, hanem hajóval is közlekedhetünk a városrészek között. Elsőként Dunafüred és Ófalu között indítják be a menetrend szerinti hajójáratot, majd a város teljes területére kiterjesztik azt. Az egész települést behálózó hajóút megépítésére közbeszerzési eljárással választják ki a kivitelezőt.
*
Gyorsasági versenyt rendeznek a Nyúldombon. Mint ismeretes, a déli lakótelep melletti lankás terület a római kori nagyszabású nyúlversenyekről kapta a nevét, ezért a szervezők szeretnék feleleveníteni ezt a hagyományt. A tervek szerint minden évben megtartják a vetélkedőt, amely látványos fináléval - a húsvéti nyulak szabadon engedésével - ér majd véget.
*
Emlékművet állítanak az ismeretlen battainak. Mivel a városatyák nem tudtak megegyezni a szobor pontos helyét illetően, a mobil megoldás mellett döntöttek, amely a város bármely pontjára kihelyezhető. Az alkotás az átlagos helyi polgárt ábrázolja majd: negyvenöt éves, férfi, többször volt már munkanélküli, jelenleg naponta a fővárosba jár dolgozni, de természetesen leghőbb vágya, hogy helyben találjon munkát, ezért egy bravúros technikai megoldással hol a finomító, hol az erőmű, hol pedig az ipari park felé kacsingat majd.
*
Horgászati tilalmat rendelt el április elsejére a Dubics Tamás Horgász Egyesület. A kutatások szerint pontosan ezen a napon ívnak a cifra kölönték, és ökológiai katasztrófához vezetne, ha kipusztulna ez a ritka halfaj. Az egyesület vezetősége ugyanakkor nyomatékosan emlékeztet arra, hogy a rácponty, valamint a busa Pékné módra egész áprilisban védettséget élvez.
*
Hatalmas meglepetés érte a városi úthálózat üzemeltetőit. Az egyik utcasarkon a tavaszi nagytakarításkor eltávolított téli síkosságmentesítő-anyag alatt épségben maradt zebrát találtak.
*
„Lyukas-e, és mennyire a battai szociális háló?” címmel politikai vitafórumot tartottak a közelmúltban a Pártok Háza dísztermében. A rendezők minden lehetőségre gondoltak: a fórumra meghívták a közeli halászati szövetkezet legkiválóbb hálókötő mesterét is.
*
A két új szánkópálya olyan sikert aratott, hogy a most alakuló „Hetet-havat” nevű civil szerveződés azzal a kéréssel fordult a Polgármesteri Hivatalhoz, hogy a nyári üzemeltetéshez legalább két hóágyút állítson üzembe.
*
Feljelentést kíván tenni egy battai polgár az ellen a kereskedelmi egység ellen, ahonnan egy óvatlan pillanatban óvszereket lopott el. Kiderült ugyanis, hogy családja nem tervezett bővülés elé néz.
*
A helyi politikusok által közkedvelt „Politikai homokozó”-ban csak a nyári vakáció alatt cserélik ki a teljes homokmennyiséget – értesült tudósítónk.
*
Feladták magukat a battai grafittizők – közölték illetékes helyről. A csoport tagjai bűnbocsánatért esedezve vállalták, hogy a megyei vetélkedőn „A környék legmocskosabb váróterme” díjat nyert utasváró helyiségeit ingyen kifestik.

