Az emberek zöme semmit nem tud arról a tüdőbetegségről, amely 2010-re a negyedik leggyakoribb halálok lesz a világon. Pedig a kór egyetlen egyszerű méréssel diagnosztizálható, és korai stádiumban felismerve még megállítható. A COPD elnevezésű betegségben szenvedők többsége - mintegy 90 százaléka - dohányos. A betegség a dohányosok körülbelül 20 százalékánál, tehát valószínűleg a genetikai szempontból a betegségre hajlamos egyéneknél jelentkezik, általában 40 éves kor felett. A dohányfüst káros összetevői az évek folyamán a tüdő krónikus gyulladását okozzák. Ennek következtében krónikus köhögés, fokozott váladékképződés, majd egyre súlyosbodó nehézlégzés, fokozódó légszomj alakul ki. Végül a tüdő nem képes a szervezet oxigénellátását biztosítani, a betegség utolsó stádiumában folyamatos otthoni oxigénterápia válik szükségessé.
A Százhalom Egészségügyi Központban az allergológiai szakrendelésen szerdánként 12 és 14 óra között végeznek COPD szűrést. A vizsgálatok elvégzését az tette lehetővé, hogy Vezér Mihály polgármester idei költségvetési keretéből támogatta dr. Radeczky Éva kezdeményezését. Fontos tudni, hogy a vizsgálatra a háziorvostól kell beutalót kérni, aki elvégez egy előszűrést a páciensen. Akinek nincsen beutalója, de szeretne részt venni a szűrőprogramon, 1000 forintos vízitdíjat kell fizetnie.

