Kormányzati kommunikáció

Elfogadhatatlan és törvénytelen, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójának felkérésére az ÁNTSZ a vizitdíjat és a kórházi napidíjat népszerűsítő plakátok, szóróanyagok kiosztására kötelezi az egészségügyi intézményeket, kórházakat – jelentette ki Miskei István, százhalombattai Fidesz-KDNP képviselő február 22-én a Százhalom Egészségügyi Központnál tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján. Elmondta: a szóróanyagok tartalmával ellentétben jelentős pénzkivonás történt az egészségügyben, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pedig a hivatali hatalommal való visszaélés vétségét követte el azzal, hogy kötelezte a gyógyítókat a propagandaanyagok kiosztására. Arra kérte a helyi háziorvosokat, egészségügyi alkalmazottakat, hogy ne vegyenek részt a félrevezető kampányban, ne befolyásolják a betegeket.

A sajtótájékoztató napján valóban megérkeztek a Terápia 2008 elnevezésű, a vizitdíj és a kórházi napidíj eredményeit népszerűsítő szóróanyagok a rendelőbe – erősítette meg dr. Kőrösi László főigazgató. Hozzátette, nem lát abban kivetnivalót, ha a kormányzat megpróbálja megmagyarázni intézkedéseinek indokait, azt viszont nem tartja szerencsésnek, ha az egészségügyet politikai harcok terepévé teszik.

A kormányzati tájékoztatókat a minisztérium döntése értelmében kötelező kihelyezni a szakorvosi és háziorvosi rendelőkben – mondta el kérdésünkre dr. Katona Ildikó tisztifőorvos, aki egyebek mellett a kistérségben működő orvosok szakmai felügyeletét látja el. A plakátok és a brosúrák azt mutatják be, milyen eredményeket hozott például a kórházi napidíj bevezetése a betegek élelmiszerellátásában. Az ÁNTSZ egyébként rendszeresen oszt hasonló szóróanyagokat a rendelőkben, egyebek mellett a parlagfű-mentesítéssel, illetve más közegészségügyi témákkal kapcsolatban.

A tisztifőorvos szerint mindenki aláírásával igazolta, hogy átvette a szóróanyagokat tartalmazó csomagokat, de több szerkesztőségünk által megkérdezett háziorvos arról számolt be, hogy tudnak ugyan a csomagok érkezéséről, arról azonban nem kaptak semmiféle tájékoztatást, hogy mit kell tenniük velük, nem írtak alá átvételi elismervényt, és egyelőre nem tették közszemlére rendelőjükben sem a plakátokat, sem pedig a szórólapokat.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák