A százhalombattai Fidesz szerint már ezer felhasználó csatlakozása esetén, előfizetőnként havi ezer forintos díj fedezi a kiépítendő városi internethálózat üzemeltetési költségeit, vagyis annak működtetése nem terhelné a város költségvetését, amely a tervezettnél közel két milliárd forinttal lesz kevesebb – mondta Nagy Balázs képviselő azon a sajtótájékoztatón, amit a Fidesz-KDNP frakció tartott február 4-én. Hozzátette, nem zárkóznak el az ingyenes internet-hozzáféréstől sem1,5 gigabájt használatáig.
Fontosnak nevezte továbbá, hogy a különböző fejlesztésekhez – mint a főtér beépítése vagy a felszíni csapadékvíz-elvezetés - minél több állami és uniós támogatásra pályázzon a város. Az eredményes pályázatra ugyanis jók az esélyek: a szükséges önrész rendelkezésre áll, és az utófinanszírozás is megoldható. Támogatják, hogy - akár belső átszervezéssel - külön pályázati referenst bízzanak meg, de az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok is figyeljék a pályázatokat.
Miskei István képviselő elmondta, szeretnék, ha a kormánypártok a február 11-i egészségbiztosítási törvényről történő szavazáskor azt is lehetővé tennék, hogy negyedik kérdésként már a március 9-i népszavazáson kikérjék a választók véleményét a törvényről, így nem kellene külön referendumot kiírni erről. A népszavazás arra a kérdésre is meghatározó választ adhat, amit Pokorni Zoltán fogalmazott meg: szerepet vállalhat-e a hazug politika szimbolikus alakja, Gyurcsány Ferenc a jövőben a politikában.
A Fidesz plakát-pályázatot hirdet „Így kormányoztok ti” címmel, az arra vállalkozók véleményt mondhassanak a Gyurcsány-kormányról.
Szabó Zoltán, az Oktatási Bizottság elnöke a városi oktatási intézmények pedagógiai programjainak módosításáról beszélt. A változások egyebek mellett a kulcskompetenciák, valamint a testi-lelki egészség fejlesztését érintik, illetve a tanulási esélyegyenlőség segítését, a tanulási nehézségek megszüntetését célozzák.