A rendezvénysorozatot megnyitó dr. Fazekas István alpolgármester a magyar kultúra gazdagságáról beszélt. Szent István király Imre herceghez intézett bölcs intelmeiről, II. András Aranybullájáról, amit az angol Magna Chartával rokonítanak. Nem tehetünk arról – mondta –, hogy nemzetünk és országunk szétdaraboltatott. Ha számba vesszük értékeinket, föl kell ismernünk, hogy csak a kultúránk képes megtartani a darabokra szaggatott nemzetünket. És kultúra nélkül erkölcs sincs, és erkölcs nélkül normálisan működő ország sem. Így jövőképünk sem lehet, és nem valósulhat meg a nemzeti összefogás sem.

Sebő Ferenc a kultúrát egy olyan olajnak mondta, ami működő életünket használhatóvá teszi. Elmondta, népzene kutatásai során jött rá, hogy az idősebb falusi emberek számára a népdal, a néptánc nem produkció, hanem a kommunikációnak egy kifinomult formája. Az idősebbek rengeteg táncmotívumot, szöveget és dallamot ismernek, de az egyén már egyedi módon használja, építi fel azt, ami már az ő személyes alkotása. Ezekkel fejezi ki örömét, bánatát, és ilyen módon vezeti le lelki feszültségeit, mondhatnánk, meggyógyul tőle. Beszélt a népdal- és tánckutatóink munkájáról, arról a gazdag, hatalmas anyagról, ami aztán a táncház mozgalom alapja lett. Nem egy ötlet szerint, ahogy sokan elképzelik, hanem kemény munka eredményeként. Erre a kincsre alapozva érhetjük el, hogy értelmesebb, műveltebb, érzelemgazdagabb emberek nevelkedjenek, akik aztán visszaszerezhetik az elveszett országot.
Sebő Ferenc érdekfeszítő szavai tökéletesen rímeltek Mihályi Gábor nagylélegzetű, kétrészes táncprodukciójával. Ezredéveket ölelt át a táncszínházi előadás, és olyan érzelmi régiókba emelt, mint szerelem és féltékenység, születés és beteljesülés, elmúlás, halál és gyász. És mindez az ősöktől örökölt nyelven, a táncmotívumok mesterien felépített hatalmas tablójával.