Vettem asztali naptárakat – mondta a kolléganőm, és őszintén szólva úgy csapott arcon a közlemény, mint amikor villanyoszlopnak mentem bámészkodás közben. Pont, mintha tegnap mondta volna ugyanezt, ugyanezzel a hangsúllyal. Csak közben eltelt egy év.
Ideje rendezni a számlát. Na persze, nem azt, amelyikkel tele van a kézitáskánk meg a konyhai faliújság. Az, ugye, hétköznapi jelenség, most viszont évfordulóra készülünk. Azt kellene ilyenkor átgondolni, hogy mi került a 2007-es év tartozik és követel rovatába, vajon megvan-e az egyensúly a két oldal között. Mit vártunk tőle? Milyen célokat tűztünk magunk elé? Mennyit sikerült megvalósítani? Mennyire a sajátunk a kudarc, ha többet követeltünk, mint amennyit kaptunk? Léptünk valamennyit előre, jobb emberek lettünk, vagy csak vesztegettük az időnket? Mert, ugye, idén is abból volt a legkevesebb.
Még most is annyi mindent kellene elintézni, pedig néhány nap múlva megérkezik a fényes, ragyogó karácsony. Reméljük az lesz, bár az ünnep előtti napokban úgy érezzük, tényleg csodának kellene történnie ahhoz, hogy legyen legalább néhány pillanat, amikorra minden előkészületet megtettünk, és nem maradt már más a szívünkben, mint tiszta, örömteli várakozás.
Kellene egy kis idő, mielőtt elkezdődik az új év, ami csak örömre lenne. Mert mi másért lennénk itt a földön, ha nem az örömért?
Magunkról szólva, Kedves Olvasó, a Hírtükörnek jelentős éve lesz a következő. 2008-ban ünnepeljük a lap fennállásának huszadik évfordulóját. Igazi jubileum, ami terveink szerint elsősorban az örömről fog szólni, szóval igazi szülinapi bulit akarunk tortával és pezsgővel, amit minél több vendéggel szeretnénk megosztani. És persze, szeretnénk emlékezetessé tenni az ünneplést, ezért már most megkezdtük az előkészületeket.
Először is, mindenkit arra biztatunk, hogy köszöntsön fel minket, vagyis a lapot, sőt, aki a legjobb köszöntőt írja, azt jutalomban is részesítjük. Az értékelés legfőbb szempontja az lesz, hogy sikerül-e megnevettetni minket, leendő vendégeinket és olvasóinkat, mert aki megnevettet, az adja a legnagyobb ajándékot. (Ezt karácsony táján is érdemes szem előtt tartani.)
A jubileum alkalmából kétféle kiállítás is nyílik. Az egyik felidézi majd a Hírtükör elmúlt húsz évét, ami természetesen elválaszthatatlan Százhalombatta elmúlt két évtizedétől, de azért mégis más. A lényeg, hogy nemcsak a város, a tükör is sokat változott időközben.
A másik kiállítás reményeink szerint szintén elsősorban a derű perceit ajándékozza majd mindenkinek, aki megtekinti, még annak ellenére is, hogy a valóságot fogja ábrázolni. „Ez van” lesz a címe. Ezzel a címmel hirdetünk ugyanis karikatúra-pályázatot minden helyi és környékbeli művésznek, illetve alkotó kedvű amatőrnek, aki úgy érzi, meg tudná nevettetni közönségünket pusztán a valóság felmutatásával. A nyertesek komoly jutalomra számíthatnak, mert a jóízű nevetés minden pénzt megér.
Végül pedig, de nem utolsó sorban nincs születésnap meglepetés nélkül. Mi már meg is leptük magunkat egy olyan vendéggel, akit nagyon szeretünk. Egy igazi médiaszemélyiséggel, egy hamisítatlan hungarikummal, aki volt olyan kedves, és elfogadta meghívásunkat a szabad sajtó napja alkalmából rendezendő összejövetelünkre. Szeretettel várunk rá mindenkit, aki felnőtt korára is képes volt megőrizni a humorérzékét, és akit érdekel a valóságnak elkötelezett szabad sajtó.
Szóval, ezek lesznek 2008-ban. Örülni fogunk juszt is! Csak annyit kívánunk a születésnapra, hogy minél többen örüljenek velünk.
És hogy mit kívánunk a Kedves Olvasónak az új esztendőre? Időt. Időt a tanulásra, a fejlődésre, önmaga és a világ megismerésére, az életét meghatározó kapcsolatai és önmaga építésére. Időt az örömre, mindenkinek!

