Tahar Ben Jelloun: A rasszizmus – ahogy a lányomnak elmagyaráztam

Az Elle Magazin által alapított irodalmi díjat minden hónapban három könyvnek ítélik oda. Novemberben a Jószöveg Műhely Kiadó gondozásában megjelent Tahar Ben Jelloun „A Szentséges éjszaka” című könyve kapta. Most mégis egy régebbi (az Ulpius-háznál megjelent) könyvét szeretném figyelmükbe ajánlani. Aktualitása – úgy gondolom – nyilvánvaló. Az író a kislányával folytatott párbeszéden keresztül igyekszik rávilágítani a rasszizmus jellemzőire és veszélyeire. A forma megválasztása nem csak azért ötletes, mert a gyermek ártatlanul és gátlások nélkül kérdez, hanem mert így a válaszok is bátran lehetnek egyszerűbbek, közérthetőbbek, kissé tán „szájba rágósabbak”. A beszélgetés végigszalad a történelmen: a keresztes hadjáratokon, a rabszolgaságon, egészen a közelmúltbeli, balkáni etnikai tisztogatásokig. A könyv egyik legszebb része, amikor az apa arról beszél lányának, hogy minden ember egyszeri és megismételhetetlen, de ez nem azt jelenti, hogy jobb vagy több a másiknál, csak azt, hogy egyéni. Megbeszélik, hogy miközben a biológiai egyezőség egyértelmű, és nincsenek fajok, csak egy emberi faj (homo sapiens) létezik, az életmód, a kulturális különbözőségek szülik akár a negatív, akár a pozitív megítélést. Az is egyfajta előítélet, amikor azt hisszük, hogy csak tájékozatlan, buta emberek lehetnek rasszisták. Az emberiség többsége egyetért abban, hogy a rasszizmus rossz és rasszistának lenni nem helyes, ezért nem használja azt a kifejezést, hogy „cigány”, de romaproblémáról beszél, miközben mindössze egy rossz magaviseletű gyerekről van szó. Sokan maguk sem veszik észre, hogy gondolkodásuk, megnyilvánulásuk rasszista. Azt a gyerekek is látják, ha valakinek más a bőrszíne, mások a vonásai, és néha szemérmetlenül bámulnak bele egy-egy egzotikus arcba. Ugyanúgy, ahogy érdeklődve figyelnek meg bármit, amit addig nem ismertek. De nem gondolják, hogy a másik attól kevesebb lenne. Az előítélet a neveléssel alakul ki. Ezzel a könyvvel egyszerre nevelhetjük, tájékoztathatjuk gyermekeinket és magunkat egyaránt.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák