Megújult a Nemzeti Fórum

Megújult vezetéssel vág neki a következő választásokig tartó politikai időszaknak a Nemzeti Fórum Egyesület százhalombattai csoportja. A csoport elnökének Tornai Tibort választották, a megújult elnökség tagjai dr. Fazekas István alpolgármester, Bernáth Tibor és László Gábor lettek.

A személyi változtatásoktól azt várják, hogy a Nemzeti Fórum az eddigieknél sikeresebben kapcsolódik be a helyi közéletbe – olvasható lapunkhoz eljuttatott közleményükben.
A jövőben az egyesületi működés keretein belül, a hagyományos rendszerváltó értékek mentén, a nemzeti összefogás érdekében kívánnak politizálni. Véleményük szerint ezzel a városban élők többségének érdekeit szolgálják.

Úgy látják, az elmúlt tizenhét év alatt nem valósultak meg a rendszerváltás alapvető céljai, ezért támogatva a FIDESZ országos politikáját, helyben is ezt a célt szolgáló, széleskörű összefogást akarnak megvalósítani.
Szükségesnek tartják, hogy a képviselő-testület konszenzuson alapuló döntéseket hozzon a fontosabb városfejlesztési kérdésekben, és fontosnak tartják a döntések társadalmi elfogadottságának erősítését is.

Szorgalmazzák a helyi civil szervezetek, kulturális egyesületek, valamint a képviselő-testületben nem szereplő politikai tömörülések hatékonyabb bevonását a várospolitikai és gazdasági döntésekbe. Úgy vélik, ezt a jelenleginél jobban is meg lehetne szervezni.

Támogatni kívánnak minden olyan elképzelést, amely összeegyeztethető értékrendjükkel, nem zárkóznak el a város bármely politikai, társadalmi szervezetével való együttműködéstől, de ilyet csak egyenlő, partneri alapon tudnak elképzelni. Ezen elvek mentén már meg is kezdték a tárgyalásokat az MDF helyi szervezetével egy hosszú távú együttműködés megteremtése érdekében.

Szívesen fogadják bármely százhalombattai lakos, illetve szervezet véleményét és segítségét szervezetük hatékony, a város érdekeit szolgáló működésének megteremtésében.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák