Takarításon megtakarított milliók

  • img

Közintézmények, nagy forgalmú iroda- és kereskedelmi épületek állandó gondja az utcáról bekerülő por, sár és latyak. A szennyeződés nem csak az épület, és annak tulajdonosának megítélését rontja, eltakarítása jelentős, de gyakran elkerülhető többletkiadással jár.

Közép- és hosszútávon a takarítószemélyzet munkája nem olcsó, ráadásul szinte lehetetlen − mondjuk egy latyakos téli időszakban − 5-10 percenként felmosatni a bejárat környékét. Épp a folytonos takarítás zavarná a ki és bejárást. Ugyanakkor a koszos, sáros, vagy éppen víztől csúszós kövezet nem csak csúnya, de veszélyes is. Erre a nem csak ősszel és télen, de egy nyári zápor után is jelentkező problémára kínálnak megoldást a szennyfogó szőnyegrendszerek.
Rég elmúltak azok az idők, amikor egy bejárat elé dobott lábtörlővel intézték el a belterek tisztaságát − vezeti fel a jelen helyzet ismertetését Lőcse Tímea, a szennyfogó szőnyegrendszerek gyártásában és fejlesztésében élenjáró 3M épület-fenntartási üzletágának szaktanácsadója. Egyrészt az emberek nem állnak meg lábat törölni, másrészt a szennyfogó rendszernek nem csak az a feladata, hogy lehetőség szerint minden szennyeződést eltávolítson az épületbe belépők lábáról, de a portál stílusába, hangulatába is észrevétlenül kell illeszkednie.
Sokan nem gondolnák, hogy a szennyfogó zóna kialakítása már a belsőtervezés fázisában elengedhetetlen − hangsúlyozza a szakember. A bejárat egységes, esztétikus megjelenítése úgy biztosítható, ha a padlóburkolat és a szennyfogó zóna egy síkba kerül, mely jelentősen csökkenti az elesésből eredő baleseteket.

A jól kialakított bejárat alapvetően három zónából áll, kültér, szélfogó, beltér. Mielőtt az épületbe belépnénk, a kültéri szennyfogó feladata a nagyobb, míg a szélfogóban, beltérben az apróbb szennyeződés és a nedvesség eltávolítása a cél. Ideálisan egy összesen 6-9 méteres zóna kialakítására van szükség ahhoz, hogy a szőnyegrendszer minden szennyeződést képes legyen eltávolítani a cipőtalpakról. Ezzel a szennyfogó rendszer feladata még nem fejeződött be, mert egy jó szőnyegnek arra is képesnek kell lennie, hogy a következő belépővel ne peregjen tovább a homok, sár és a nedvesség a beltéri, sokszor igen kényes és nagy értékű burkolatra. Érdemes ezért olyan szőnyeget választani, mely képes magába rejteni a szennyeződést − emeli ki Lőcse Tímea.

Végül – de nem kevésbé hangsúlyosan – a szőnyeg legyen szép. Észrevétlenül illeszkedjen a portál enteriőrjébe, vagy épp fordítva, hangsúlyos elemként tűnjön ki a környezetéből. Ez utóbbit segítik a különböző, szőnyegen elhelyezett logók, feliratok, minták, melyek készülhetnek akár nyomatással, akár a szőnyeg anyagából. Ma már a lehetőségek szinte korlátlanok, de ezek feltérképezéséhez érdemes szakemberhez fordulni − zárta összefoglalóját a tanácsadó.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák