Népszavazási kampánykörútja során november 8-án délután Százhalombattán járt Tarlós István, a Fidesz szociális népszavazási kampányának vezetője. A piactéren a százhalombattai pártszervezet tagjai és aláírásgyűjtő aktivisták várták, emellett szép számban gyűltek össze az érdeklődők is.
Tarlós elmondta: nagyon fontosnak tartja, hogy minél többen menjenek el szavazni, ugyanis a válaszokkal a jövőre voksolnak a résztvevők. Kitért arra, hogy sokan azt hangoztatják: tízből csak négy ember menne el a népszavazásra. De ha tízből négyen elmennek szavazni, az éppen elég lesz, mivel a népszavazás eredményességéhez kétmillió "igen" szavazatra van szükség.
A kérdésre, hogy mit vár a népszavazástól, azt válaszolta, nem hiszi, hogy azonnali következménye lesz, annál inkább, mert nincs a kormánynak ezzel kapcsolatos jogi kötelezettsége. A törvény értelmében nem kell figyelembe vennie a népszavazás eredményét, ám ha ezt teszi, számolnia kell a következményekkel, ha előbb nem, a 2010-es választáson mindenképp.
Állásfoglalásnak nevezte a népszavazást, mert – mint mondta – a nép nem dönteni, hanem véleményezni fog: elfogadja-e a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat, akarja-e, hogy a tanulás kiváltság legyen, vagy hogy a színvonalas egészségügyi ellátás csak a gazdagokat illesse meg. A szavazók a felnövekvő generációnak tartoznak felelősséggel – vélekedett -, hiszen a kérdés nem a jelen, hanem a jövő.
Százhalombatta után Érden folytatta kampánykörútját a politikus, aki azt tervezi, hogy a népszavazásig folyamatosan járja majd az országot.