Sajtótájékoztatót tartott az MSZP százhalombattai szervezete a képviselő-testület október 25-i ülésének másnapján.
Dr. Benedek László a kistérségi társulással kapcsolatban elmondta, Érd olyan feltételeket támaszt, amelyeket nem szabad elfogadni, mert városunk előnytelen helyzetbe kerülne. Megemlítette azt az önálló indítványt, amely egy újfajta felsőoktatási ösztöndíjról szól, egyrészt jelentős támogatást ad a kedvezményezettnek, másrészt a város szakember-utánpótlását is biztosítja, majd arról számolt be, hogy megkezdik kimunkálni azt az ötletet, amely szerint ingyenes internetlehetőséget biztosíthatna az önkormányzat minden városlakónak.
Török Sándor képviselő a helyi támogatásokról szóló rendelet módosításáról beszélt, majd ismertette a Gesztenyés út 15-19-es számú épület falrepedésének ügyében végzett vizsgálat eredményét. A helyzet nem életveszélyes, de beavatkozást igényel, nemcsak ennél az épületnél, hanem két másiknál is.
Pogány Gyula az általa javasolt, úgynevezett tisztasági csomagról elmondta, sok a városban a megoldatlan feladat, ezért szükség van egy helyi rendeletalkotási- és felülvizsgálati programra a legfontosabb – így a köztisztaságot, illetve a csendet, rendet érintő – kérdésekben. Végezetül a helyi közlekedésről szólva elmondta: nem új koncepcióra, hanem a problémák kiküszöbölésére van szükség.