Elfoglalt szülők, menekülő gyerekek

  • img

Családiasra sikeredett az a drogprevenciós előadás, amelyet felső tagozatos gyerekek szülei számára szerveztek a Damjanich úti I. Számú Általános Iskolában. Csendes Éva előadó mellett jelen volt a rendezvény szervezője, az iskola egyik igazgató-helyettese, az iskolai gyermekvédelmi felelős, a városi ifjúsági- és sportreferens, a Hírtükör újságírója, valamint egy szülő.

A résztvevők beszélgettek, a téma természetesen a kábítószer volt. Csendes Éva elmondta, hogy az ember mindig is menekült a kellemetlen életérzés, a diszfória elől, és ehhez különféle pótszereket vett igénybe. Ma sincs másképp: cigarettához, alkoholhoz, droghoz nyúl, hogy kellemes érzéseket keltsen magában, a kipróbálás azonban nem egyszer függőséghez vezet.

Mint kiderült, nem mindenki egyformán veszélyeztetett: különösen annak kell óvatosnak lennie, akinek a családjában volt szenvedélybeteg, igy genetikailag ő is hajlamos lehet rá, hogy azzá váljon. Veszélyeztető tényező a stresszes környezet, de a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha az ember nem rendelkezik egyéni reagálási képességekkel.

Szóba került a család és az iskola szerepe – Zentai Gáborné, az 1-es iskola igazgató-helyettese elmondta: sokkal több feladat hárul az iskolára, mint régebben. Példaként említette, hogy az egyik cégnél szalag mellett dolgozó szülőt akkor sem engedték el a munkahelyéről, amikor eltűnt a gyermeke. Előfordul, hogy a pedagógusnak kell orvoshoz vinnie a beteg gyereket, mert tudja, hogy a szülő csak este fog hazaérni a munkahelyéről.

Csendes Éva hozzátette: nemcsak a család szerepvállalása csökkent, hiszen társadalmi jelenség a rokonság szűkülése is. Ha a gyereknek problémája van, nem fordulhat a szüleihez, de a rokonaihoz sem, mert eltávolodott tőlük.

Végezetül tárgyakat mutatott be, olyan termékeket, amelyek kereskedelmi forgalomban vannak, de a drogfogyasztásra utalnak: energiaitalt, amely tíz erős kávénak megfelelő mennyiségű koffeint tartalmaz és a neve XTC, amely kiejtve extasy, de előkerült a dealer, azaz drogterjesztő gyártmányú ing, az injekciós fecskendőt formázó rotringceruza, de megemlítette, hogy van olyan szórakozóhely, amely a Coca Inn nevet viseli.

Kár, hogy éppen azok nem vettek részt az összejövetelen, akik számára ez fontos lett volna. A szülők, akik autokratikus, vagy éppen túl megengedő nevelési stílusukkal hozzájárulhatnak, hogy gyermekük a droghoz folyamodjon, és akik elmondhatnák otthon a csemetéiknek, hogy az élet nem folyamatos boldogság, és hogy örömöt nemcsak mesterséges, de természetes úton is nyerhetünk. És míg a különféle szerek által keltett eufória csak illúzió, a természetes módon szerzett öröm újabb örömöket eredményez.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák