Jánosi: A harsogó politizálás megmérgezi a közhangulatot

Dr. Jánosi György, az MSZP Országos Választmányának korábbi elnöke a nyári kormányválság idején pártelnöknek is jelöltette magát, az októberi kongresszus előtti napokban azonban mindkét jelöltetését visszavonta. November elején Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy létesítendő kormányzati, társadalompolitikai tanácsadó testület vezetésével bízta meg, amely az oktatást, a tudományt, a kultúrát, a szociális szférát is érinti. Jelöltetésének és visszalépésének okairól, további terveiről kérdeztük az országgyűlési képviselőt.

- Azért indultam a pártelnöki versenyben, hogy lehetőség szerint minden régióban el tudjam mondani, mit gondolok a pártról, a válságból való kilábalás lehetőségeiről. A válság előszele már korábban érezhető volt, és végül bekövetkezett a trauma, amely súlyosan érintette a koalíciót is. Ezt a fejezetet mihamarabb le kellett zárni. Volt ebben egy kis kapkodás, hibákat is elkövetett a pártvezetés. Látva a közvélemény-kutatási adatokat, a párton belül is éreztük, gyökeres változásokra van szükség. Új szereplők kellenek, határozottabban kell végrehajtani a generációváltást. A kongresszus előtt úgy éreztem, át kell adnom a helyem másnak, próbálkozzanak a fiatalok. Persze, ránk is szükség van, de más szerepkörben, más területen. Sokáig nem hagytak parlagon, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkért, hogy én vezessem majd a létrehozandó társadalompolitikai tanácsadói testületet.

- Mi lesz a feladatuk? - Hat szakmai területre szervezett kabinet alakul, részben parlamenti képviselőkből, részben tekintélyes szakemberekből. A tervek szerint véleményezzük a kormány elé kerülő előterjesztéseket, a beterjesztett törvényeket, tanácsadást folytatunk. Kidolgozzuk a meghozandó döntések koncepcióját, hogy erősödjön a kormányzati szerepvállalás. Tanácsokkal segítjük a konfliktusos helyzetek feloldását. Havonta ülésezünk majd, és kéthetente konzultálunk a miniszterelnökkel. Közvetlen kapcsolatot kell tartanunk a szaktárcákkal, így próbáljuk kézben tartani a társadalompolitikai folyamatokat, támogatva a kormány munkáját.

- Az MSZP kongresszuson, új irányelvek fogalmazódtak meg. A maga számára melyiket tartja a legmeghatározóbbnak? - Mondhatnám, valamennyit, hiszen a dokumentum-előkészítő bizottság elnöke voltam, de hármat emelnék ki. Markánsan megfogalmazódott az elviselhetetlen mértékű társadalmi egyenlőtlenségek kezelésének és kiegyenlítésének igénye, ami a szociáldemokrácia egyik meghatározó értéke. Nagyobb támogatást kell nyújtanunk a leszakadó rétegeknek, és nagyobb felelősségvállalást várunk a magasabb jövedelműektől. A másik döntő kérdés pártunk belső rendszerének átalakítása, egy nyitottabb baloldali párt megteremtése. Intenzívebb kapcsolatot kell ápolnunk az egyes társadalmi rétegekkel, a jól működő civil szervezetekkel, hogy véleményüket, érdekeiket becsatornázhassuk az önkormányzati döntések előkészítő fázisába. Hogy érezzék, a helyi politikának rájuk is szüksége van. Nagyon fontosnak tartom a párt erkölcsi megtisztulását. Távozniuk kell azoknak, akikre árnyék vetült, akik gyanús ügyekbe keveredtek. De határozottabban kell majd fellépni az alaptalanul rágalmazók ellen is, ha kell, a jog eszközeivel.

- Felszólalásában arról is beszélt, hogy a legnagyobb ellenzéki pártot nem lehet a Fidesz eszköztárával legyőzni. - 2002-ben a különbség felmutatásával nyertük meg a választásokat, és nem a Fidesz agresszív harcmodorával. Demokratikusabb, az emberek problémáira jobban odafigyelő politizálást hirdettünk. Most sem vezérekre van szükségünk, hanem valódi vezetőkre, akik figyelnek a társadalmi problémákra. A harsogó politizálás megmérgezi a közhangulatot, családtagokat állít egymással szembe, és baráti közösségeket bont szét. Tudom, hogy ez a demokrácia gyermekbetegsége, de nekünk higgadtabb, érvelő vitákat kell folytatnunk, amihez méltatlan a személyeskedés, a sárdobálás. Én addig találom meg a helyem ebben a pártban, amíg ilyen stílusú, társadalomorientált politika érvényesül.

- Azzal, hogy csökkent a szerepe a pártvezetésben, nyilván több energiát fordíthat körzetének ügyes-bajos dolgaira. - Eddig is sokat foglalkoztam – egyebek mellett – a battai problémákkal. Minisztériumoknál lobbiztam, ami nyilván közvetlen kapcsolattartást igényel a polgármesterekkel, az önkormányzati frakciókkal. De most valóban több időm lesz választási ígéreteim teljesítésére. Nem feledkeztem meg az ígért panelrekonstrukcióról, sem a battai sportcsarnok légkondicionálásának problémájáról. Előbbi szóba került tavasszal, Medgyessy Péter volt miniszterelnök battai látogatásakor is. A jövő évi költségvetés megalkotásakor elkülönítenek egy keretösszeget, és pályázati úton nyernek majd pénzeket az önkormányzatok. Ismét lobbiznom kell majd, hogy a választókerületem három települése minél nagyobb összeghez jusson, hogy Battán is látványosan elindulhasson a panelházak rekonstrukciója. Tavaly már került volna forrás a sportcsarnok légkondicionálására, de a fejlesztés adminisztrációs hiba miatt nem valósult meg. Remélem, a jövőben megvalósul, hiszen az önkormányzat bevételei is növekedhetnek, ha nyáron is kiadhatja a létesítményt. Tudomásomra jutott, hogy idén nem lesz pénze a városnak a versenymedence sátorszerkezetének felállítására. Megpróbálok ebben is segíteni. Legalább ilyen fontos, hogy nemcsak a fogadóóráimon találkozhatom a battaiakkal, hanem a városi rendezvényeken is. Fontosnak tartom a közvetlen kapcsolattartást.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák