ART SPIEGELMAN: MAUS – EGY TÚLÉLŐ REGÉNYE

A képregényeket mindenki ismeri. Illetve inkább mindenki tud róla, hogy van egy ilyen műfaj. Nem olyan régen még több-kevesebb rendszerességgel jelentek meg Rejtő-történetek, vagy éppen kötelező olvasmányok rajzolt, leegyszerűsített változatai. Aztán a piac lassan leszűkült a kisgyerekek számára készülő színes (és drága) újságokra. Valljuk be, övezi a műfajt némi lebecsülés is. Talán amerikai gyökerei miatt. Az 1986 őszén megjelent képregény-könyv, melyben a II. világháborúról mesél egy túlélő, első pillanatban meghökkenést, aztán lázas vásárlást váltott ki az Óceánon túl, majd a világ minden táján. A túlélő egy lengyel származású zsidó, aki egy gazdag kereskedő lányát veszi feleségül, majd együtt vészelik át a nehéz éveket, a koncentrációs tábort, mindent. Közben születik egy fiuk, Art Spiegelman, aki a nyolcvanas évekre már egy igényes amerikai képregény-magazin megalapítója, és édesapja elbeszélése alapján megrajzolja a MAUS-t. Azon túl, hogy igényesek és szellemesek a rajzok (a zsidók egerek, a lengyelek malacok, a németek macskák…) még az amerikaiak számára is érthető módon ismerteti a történelemnek ezt a nehezen felfogható szakaszát. Nem egy pátosztól elnehezülő, didaktikus dörgedelem a háború borzalmairól, nem is egy illusztrált történelemkönyv. Sokkal inkább civil családtörténet, tanulságos beszélgetés egy nehézéletű édesapa és egy más világban felnőtt, kritikus szemléletű fiatalember között. Viták lobbannak fel köztük, fájdalmas és szívmelengető titkos emlékek törnek elő. Megjelenésekor Art Spiegelmant Pulitzer-díjjal jutalmazta a szakmai közönség. Az 1986 óta a világ számtalan nyelvén, így magyarul is már több ízben megjelent világsikert most az Ulpius-ház adta ki újra. Igazolva, hogy a téma örökérvényű, minden korosztály számára újra és újra kézbe kell adni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák