Nem csupán azért, mert a jelen írást kiváltó ok konkrétan az én családomat is érinti, mintegy sérti igazságérzetemet. A végső lökést a közelmúltban kiadott nyilvános lista adta, amelyben név szerint olvasható, kik kaptak, és kik nem kaptak Százhalombattán támogatást a magántulajdonú családi házak magánerős felújításához, korszerűsítéséhez. Minket egy igen kurta levélke tájékoztatott arról, hogy pályázatunk nem felelt meg a kiírásnak, az ok részletezése nélkül. Nem tartom magam kifejezetten alulképzett embernek, de nem mertem volna álmodni, hogy pályázatunk éppen azon bukik meg, amin megbukott, egy helyben, az önkormányzat azonos osztályán található okmány hiányán.
Életemben számtalan kiírás lebonyolításában vettem részt személyesen is, köztük világbanki nagyberuházások ügyintézésében, de soha olyan tenderrel nem találkoztam, ahol a kiíró úgy keres önmaga számára menekülési utat, mint a mi esetünkben, hogy korrigálási, hiánypótlási lehetőség nincs. Ezzel az önakaratán kívül, akár tudatlanságból, vagy figyelmetlenségből hibát elkövető pályázót diszkriminálja. Ebbe a hibába azok a pályázók, akik rutinosan, idén már többedik alkalommal, sikerrel pályáztak, nem estek bele. Mint ahogy nem estek bele azok a városi tisztségviselők, képviselők sem, akik azt a segítséget, amit mi nem, nyilvánvalóan házon belül megkaphatták. A világban járva-kelve, láthatjuk, akár egy joghurtos doboz hátulján kiírt nyereményjáték feltételei között is ott olvasható, hogy abban a meghirdető cég közvetlen és közvetett munkatársai, illetve rokonai nem vehetnek részt. Az ok nyilvánvaló. Kérem, olvassuk el a fent említett listát, és gondolkodjunk el ezen…
Talán annak a négy családnak, akiknek esetleg ugyanúgy szüksége lett volna a segítségre, mint a többieknek, jobban esett volna, ha mindenkitől leemelve egy kisebb összeget, nekik is jut valami, de hát a mi világunk már csak ilyen… mohó és kapzsi.
