Az olvasó ügyvédje
Amit a végrendelet érvényességéről tudni érdemes

Az örökhagyó halála esetére vagyonáról vagy annak egy részéről rendelkezhet végrendelettel. Ezt mindenki csak személyesen teheti meg. A végrendelet lehet közvégrendelet, amelyet közjegyző vagy bíróság előtt lehet tenni, vagy írásbeli magánvégrendelet. Utóbbira vonatkozó szabályozást szükséges kifejteni.

Az írásbeli magánvégrendelet érvényesen csak olyan nyelven tehető, amelyet a végrendelkező ért, és amelyen írni-olvasni tud. A végrendelkező akár maga is írhatja ezt, vagy mással írathatja. Ha a végrendelkező géppel írja az okiratot, ez nem számít saját írásnak. Az írásbeli magánvégrendelet akkor érvényes, ha keltének helye, ideje és végrendeleti minősége kifejezetten kitűnik az okiratból. Emellett a végrendelkező az okiratot elejétől végig maga kell, hogy írja és aláírja, vagy két tanú együttes jelenlétében aláírja. Ha az okiratot nem tanúk jelenlétében írta alá, akkor az aláírást két tanú előtt a magáénak kell, hogy elismerje. A végrendeletet a tanúk is – e minőségük feltűntetésével – alá kell, hogy írják. A harmadik eset az, amikor a végrendelkező az okiratot aláírja, és akár nyílt, akár zárt iratként a közjegyzőnél személyesen letétbe helyezi, feltüntetve, hogy ez az ő végrendelete.

Ha az írásbeli magánvégrendelet több külön álló lapból áll, minden lapját el kell látni folyamatos sorszámozással, és a végrendelkezőnek, valamint a két tanúnak (tanúk alkalmazása esetén) minden lapot alá kell írnia. Nem feltétele az érvényességnek, hogy a tanúk a végrendelet tartalmát ismerjék, vagy tudjanak róla, hogy végrendelkezésnél működtek közre. Ha a tanú nem képes a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására, ha kiskorú, vagy cselekvőképességét érintő gondnokság alatt áll, avagy írástudatlan, az írásbeli magánvégrendelet érvénytelen. Fontos megjegyezni, hogy az írásbeli magánvégrendelet tanúja vagy más közreműködő személy, illetve ezek hozzátartozója javára szóló juttatás is érvénytelen. Ez alól a szabály alól kivétel, ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó saját kezűleg írta és aláírta, vagy a végrendelkezésnél a juttatásban részesülő tanún kívül két rajta kívüli tanú is közreműködött.

Várom további kérdéseiket a pavikadr@t-online.hu e-mail címen vagy a 06-30-85-77-560-s telefonon.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák