Április 1-jétől életbe lép az új kórházi ellátási rend. Ekkortól kezdve térítésmentesen csak a háziorvos által kijelölt kórházakban lehet gyógyulni. Ha a beteg mégsem a beutalón feltüntetett kórházba megy, vagy beutaló nélkül akar ellátást igénybe venni, akkor az ellátás összegének 30 százalékát, de legfeljebb 100 ezer forintot meg kell fizetnie. Az ÁNTSZ már kijelölte, hogy mely kórházak mely települések lakóit kötelesek ellátni.
Ha beírjuk Százhalombattát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlápján (www.oep.hu) található online kórházmutatóba, kiderül, milyen betegségekkel hová kaphatunk beutalót. A battaiak ellátására tíz gyógyintézményt jelöltek ki, így például az ápolási feladatokat a kerepestarcsai Flór Ferenc, a sürgősségi ellátást a XI. kerületi Szent Imre, a szülészeti, nőgyógyászati, csecsemő- és gyermekgyógyászati feladatokat pedig a VIII. kerületi Semmelweis Egyetem biztosítja majd.
Több olyan rendelkezés is született, ami azt szolgálja, hogy senki ne maradjon ellátatlanul az átmeneti időszakban. Ha például megszűnő kórházban vagy osztályon fekszik, az ellátását akkor is befejezik, ha az átnyúlik áprilisra. A kismamák akkor is térítésmentesen követhetik már kiválasztott orvosukat, ha az nem a területileg kijelölt kórházban dolgozik. Aki pedig olyan kórház várólistáján van, amelyik megszűnik, vagy az adott osztálya szűnik meg, a feladatát átvevő intézmény várólistájára kerül, megtartva az eredetileg kapott időpontját.
A törvény szerint az egészségügyi ellátórendszer négy szinten működik majd: kiemelt kórházak, területi kórházak, járóbeteg-ellátás, háziorvos. A hierarchia csúcsán 39 kiemelt kórház áll, a törvény számukra garantálja az ágyszámokat, és azt, hogy az OEP szerződést köt velük. A kiemelt intézményeknek legfeljebb egy órás utazással elérhetőnek kell lenniük az adott ellátási területről. Ezekben látják el a súlyos sérüléseket és a bonyolult műtéteket, mivel ezek lesznek a legjobban felszerelt kórházak. A kiemelt kórházak az év minden napján 24 órás ügyeletet tartanak, katasztrófa esetén pedig további ágyakat kell rendelkezésre bocsátaniuk.
Az összes kórházi ágy száma 80 125-ről 71 324-re csökkent. A jövőben nagyobb hangsúlyt kap az ellátásban a rehabilitáció. Míg az aktív ágyak száma 16 ezerrel csökken, addig a krónikus fekvőbeteg-ellátásban (rehabilitáció, ápolás) elérhető ágyaké 7,5 ezerrel nő.
Tizenkét kórházban – köztük a fővárosi Szent Rókusban – nem finanszírozzák tovább az aktív ellátást, vagyis ezeknek a krónikus fekvőbeteg-ellátás lesz a feladatuk. A végleges döntés értelmében az országban összesen 49 ilyen kórház lesz.
Magyarországon százezer főre ma még másfélszer annyi ágy jut, mint az európai átlag, a negyedük pedig kihasználatlan. Egy kórházi ágy fenntartása éves szinten több mint 5 millió forintba kerül. A minisztérium szerint a pazarlás megszüntetésével, a felesleges ágyak csökkentésével és az ellátórendszer ésszerűsítésével gazdaságosabban működtethető és magasabb színvonalú egészségügyi rendszer jön létre.
Amit az ellátási kötelezettségről és a beutalásról tudni kell, hogy a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező kórháznak kötelező ellátni azt a beteget, aki az adott területen lakik, és beutalóval érkezik. Akinek más kórházba szól a beutalója, az a kórház csak akkor láthatja el, ha ezzel a területéhez tartozó betegek ellátását nem veszélyezteti. Ha beutaló nélkül vagy más helyre szóló beutalóval keres fel valaki egy kórházat, akkor neki az ellátása költségének 30 százalékát, de legfeljebb 100 000 forintot meg kell fizetnie.
A sürgősségi ellátáshoz az ország bármely kórházában mindenki többlettérítés nélkül jut hozzá.
Hogy kit hol látnak el a betegségével, azt a háziorvos dönti el. Ő írja a beutalót, amely szükséges a kórházi ellátás igénybevételéhez. Az új ellátórendszerről és a területi ellátási kötelezettségekről az alapvető információkat mindenki megtudhatja a háziorvosától, a Dr. Info telefonszámán (06-40-374636) vagy a www.terapia2007.hu honlapon.
A reformtól azt várja a szakminisztérium, hogy a következő években folyamatosan javulni fog az ellátás minősége. A felesleges ágyak csökkentéséből származó megtakarításon felül 400 milliárd forintnyi uniós forrás is az egészségügyi rendszer modernizációját, fejlesztését szolgálja majd. Ebből a pénzből akarják javítani a járóbeteg-ellátást, a mentőellátást, és tennék kényelmesebbé, komfortosabbá a kórházakat. Mivel a bonyolultabb betegségeket a szakmailag legfelkészültebb helyeken fogják kezelni, eredményesebb lesz a gyógyítás. A betegek számára nyújtott utazási költségtérítés a jövőben is megmarad, igaz, csak a teljesítést igazolva, utólag lehet majd felvenni. Ugyanez a kedvezmény a látogatókat nem illeti meg.
Ahogy eddig is, indokolt esetben a mentők, illetve a betegszállító szervezetek végzik azoknak a betegnek a szállítását, akik nem szorulnak ugyan sürgősségi ellátásra, de bármilyen okból gondot jelent számukra az utazás.



