Wittner Máriát 1957. július 16-án letartóztatták és 1958. július 23-án rabtársával, Havrila Béláné Sticker Katalinnal együtt halálra ítélték. Nyolc hónapot töltöttek el a siralomházban. A Legfelsőbb Bíróság Wittner Mária büntetését életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatta 1959. február 23-án, társát három nap múlva kivégezték. Wittner Mária 1970 tavaszán szabadult, de közel két évtizeden keresztül megbélyegzett ember volt.

A százhalombattai rendezvényen felolvasta újévi köszöntőjét, egy előszót, amit Nagy Gáspár költő és Kiss Iván grafikus 1956 fénylő arcai című kötetéhez írt, valamint a Bánatvirág című versét. Ezután azt firtatta, hogy hová lettek a költségvetés milliárdjai, amiért most megszorításokat kénytelen foganatosítani a regnáló kormány. Úgy véli, a jövőnk elzálogosítása folyik.

Beszélt börtönéveiről, a könyvtárról, amelyben indexre tett kötetek sorakoztak. Miközben a hatalom letéteményesei Lenin műveit tanulmányozták, ő Kantot, a magyar és a világirodalom remekműveit olvashatta. Elmondta, manapság milliónyi ember sírja vissza a Kádár-rendszert. Azt a rezsimet, amely százezreket üldözött emigrációba, százakat juttatott bitóra, és tízezrek sorsát nyomorította meg. Sticker Katalin kivégzésének napján megfogadta: továbbadja az elkövetkezendő nemzedékeknek, hogy a forradalmárok vérének, könnyeinek és szenvedéseinek árán alakult a mostani Magyarország. Szavaiban hazafiságáról, a keresztényi és nemzeti értékek iránti elkötelezettségéről tett tanúbizonyságot.