Aki tudja, hol szorít a cipő

  • img
  • img

Választási fórumot tartott az ÉSZKE január 8-án. A rendezvényen Vezér Mihály, az egyesület elnöke mutatta be a jelenlévőknek Fazekas Csabát, aki az ÉSZKE színeiben indul a január 8-i időközi választáson az 1. számú választókörzetben. Részt vett az összejövetelen Kovács Lajos és Hart József Zoltánné, az ÉSZKE önkormányzati képviselői.

Mint elhangzott, a körzet érdekeit leginkább az tudja képviselni, aki tudja, hol szorít a cipő – egy közös képviselőnek ez a munkája, éppen ezért nála alkalmasabbat nem is találhatnának a lakók képviseletükre.

Fazekas Csaba elmondta: megválasztása esetén legfontosabb célkitűzése, hogy a panelrehabilitáció folytatódjon, sőt, új elemekkel bővüljön. Az 1-es körzet lakásaiban mindenütt egycsöves a fűtési rendszer, emiatt nem szabályozható a fűtés, holott az energiatakarékosság legfontosabb eleme lenne. Hiába cseréjük ki a ablakokat – mondta -, hiába szigeteljük a falakat, ha a radiátorokból árad a meleg, kénytelenek vagyunk ablakot nyitni. Hozzátette: a fűtés átalakítására a meglévők mellett külön pályázatra lenne szükség. Elmondta továbbá, hogy nem tartja megfelelőnek a Kodály Zoltán sétány állapotát. Nagyon elhanyagolt – fogalmazott -, igazi sétáló utcává kellene tenni, gondoskodni róla, hogy több növény kerüljön a területre.

A hozzászólásokban megemlítették, hogy szemetesek a közterületek, amelyre Vezér Mihály polgármester azt válaszolta, hogy az Újtelepen és az Urbáriumban már hatan járják az utcákat és gyűjtik a szemetet, a későbbiekben ezt az egész városra kiterjesztik, és az is szerepel a tervekben, hogy megoldják a parkok személyi felügyeletét. Egy másik kérdésre válaszolva azt mondta, meg kell oldani a város legzsúfoltabb pontjain a parkolási gondokat. Szóba került, hogy a felszíni csapadékvízrendszer a rekonstrukció után sem tűnik megbízhatónak, erre úgy nyilatkozott, hogy felül kell vizsgálni ezt a kérdést, addig is gondoskodni a folyókák rendszeres tisztításáról. Arról is beszámolt, hogy az úgynevezett 1/3-os pályázaton tizenöt pályázatot befogadtak, és remélhető, hogy hamarosan elindulhat a program.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák