Fórum az energiatámogatásról

  • img
  • img

A jövőben nem lesz különbség a közületi és a lakossági fogyasztók által fizetendő gázár között, ugyanakkor lehetőség nyílik az energiatámogatás igénylésére – erről tájékoztatták a résztvevőket november 30-án a SZÁKOM Kft illetékesei a Pártok Háza dísztermében. Mint elhangzott, sürgős volt ez a tájékoztatás, ugyanis december 11-ig mindenki megkapja azt a nyomtatványt, amelyet kitöltve vissza kell küldenie a Magyar Államkincstárnak, és amelynek alapján kiszámítják majd a támogatás mértékét.

Míg eddig mindenki részesült a kedvezményből, januártól ennek nagysága a szociális helyzettől függ. Alapja a fogyasztási egység, amely attól függ, hányan élnek a háztartásban. Mindenki csak az állandó bejelentett lakásán jogosult a támogatásra, és ezt a népességnyilvántartóban ellenőrzik majd. A példában szereplő két felnőttből és két gyermekből álló család 3,5 fogyasztási egységet tesz ki, támogatásra azonban csak akkor jogosultak, ha a családban az egy főre jutó jövedelem nem több, mint 93905 forint. A legmagasabb összeget azok a fogyasztók kapják, ahol az egy főre jutó jövedelem alacsonyabb, mint 53660 forint.

A kitöltött nyomtatványokat a legutolsó számlával együtt vissza kell küldeni a Magyar Államkincstár címére. Felhívták a figyelmet arra, hogy a SZÁKOM Kft december 13-ig küldi meg azt a számlát, amely minden vonatkozásban megfelel a támogatási igény mellékletének.
A fogyasztónak további teendői nem lesznek, az államkincstár a szolgáltatónak utalja a támogatást, a számla már az ezzel csökkentett összegről szól majd, azaz jóváírják a támogatást. A kedvezményt egy éves időtartamra állapítják meg, amennyiben változik a család anyagi helyzete, például csökken az egy főre jutó jövedelem, év közben is lesz lehetőség a támogatás megigénylésére.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák