A Folklórfesztiválok és Népművészeti Szervezetek Nemzetközi Tanácsa (CIOFF) meghívásra utazik az ázsiai országba a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház. A társulat többrétű közreműködéssel részt vesz a yeongdongi kulturális expón, majd három fellépéssel szerepel Szöulban, október első felében.
Szigetvári József művészeti igazgató a Halom TV-nek elmondta, hogy a CIOFF hagyományosan két kiemelkedő eseménye a népművészet olimpiája, azaz a Folkloriáda, illetve a kulturális expó, a World Traditional Music & Arts Expo. Előbbi mindig az olimpiákkal azonos évben zajlik, utóbbi pedig az oszakai műszaki és technológiai expóval egy időben, tehát, amíg Japánban a jövőt és a fenntartható fejlődést mutatják be, aközben Dél-Koreában azokat a hagyományokat, amiből a jövőt lehet építeni.
A mostani turnémeghívás apropója, hogy az együttes kontinens győztesként tért haza a 2012-es népművészeti olimpiáról, illetve nagyon erős a dél-koreai CIOFF szövetséggel való kapcsolat, hiszen 10 alkalommal vett részt az ázsiai ország a százhalombattai a Summerfesten.
Az utazás egyik állomása a Hankuk Egyetem magyar táncegyüttesével való műhelymunka. Az intézmény Dél-Korea legnagyobb idegen nyelvi egyeteme, itt működik a világ a legjelentősebb külföldi magyar nyelvű tanszéke. Nagyon nagy hangsúlyt fektetnek ugyanis arra, hogy a más országokban megjelenő dél-koreai vállalatok vezetői megtanulják a fogadó fél nyelvét, valamint megismerjék kultúráját.
A Forrás először a Yeongdongba érkezik, ahol egy sajátosan felépített fesztivál város fogadja a résztvevőket, amfiteátrumokkal, dómokkal, szabadtéri, és kisebb nagyobb színházakkal, koncerttermekkel. Meghatározott beosztás szerint dolgozik majd az együttes az expón, a színházi fellépések mellett lesz gyerek és felnőtt tánctanítás, műhely és kézműves foglalkozást, vagy gyerekjáték tanítás.
A turné másik részében Szöulba utazik a társulat, ahol az ottani Liszt Intézet szervezése nyomán egy múzeumi, egy kulturális központbeli, valamint egy szabadtéri előadással egybekötött worshopon szerepel a Forrás.
A turné címe, "Living Heritage", "Élő örökség", aminek koreográfiája a szűkebb értelemben vett, "kis magyarországi" kalocsai, sárközi, hortobágyi, mezőföldi, dél-alföldi és rábaközi néptáncokat öleli fel, a produkció és méltán tarthat számot óriási érdeklődésre a dél-koreai közönség körében.