Családi nap az összetartozás jegyében

  • HIREK
  • 2024-05-14
  • 644 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Focibajnoksággal, váltóversennyel és közös ebéddel várták az egyházközségek a felekezeti híveket az V. Ökumenikus Családi Napon május 11-én. A gyülekezeti vezetők rövid áhítatot tartottak, amit közös éneklés követett.

Elsőként a főszervező, Szabó Zoltán önkormányzati szakbizottsági elnök, református presbiter köszöntötte a megjelenteket a Sport Park mögötti pályán. Felidézte, hogy az esemény hosszú évekkel ezelőtt katolikus-református focival kezdődött, amihez később csatlakozott a Hit Gyülekezete, majd a szerb katolikusok. A négy egyház részvételével megrendezett évenkénti torna azután családi nappá alakult, amely mindig közös ebéddel zárul; ez alkalommal a szerb felekezet látta vendégül a résztvevőket felújított közösségi házukban.


Sárosi Gábor református lelkész a János által lejegyzett, bibliai Jelenések könyvéből idézett: “boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük, mert az idő közel van." Az evangélista vallotta, hogy, aki részt vehet Isten igéjének továbbadásában, az boldog lesz; így van ez a mai korban élő hívőkkel is. Rendszeresen fociznak a katolikusok és a reformátusok, ezek az indulat nélküli, jó hangulatú sportalkalmak is lehetőséget biztosítanak arra, hogy új tagokat hívva, boldog közösségben terjesszék az evangéliumot. Az idő véges, meg kell ragadni minden alkalmat, hogy amíg lehet, Isten bölcsességével és erejével szóljon az Ő igéje.


Arany Ferenc katolikus plébános W. H. Auden angol-amerikai költő, író gondolatával kezdte köszöntőjét: "ha tényleg élni vágyunk, rögtön ki kell próbálnunk! Nem baj ha nem, de akkor a halált várjuk." A családi nap alkalmával a résztvevők az életet próbálják ki; együtt sportolnak és étkeznek, ami pozitívan hat a testre, a lélekre és a pszichére. Az családi nap jó alkalom arra, hogy betöltse Isten teremtés szerinti akaratát, vagyis, hogy boldogok legyünk. A rendezvény csak egy kis szelete a küzdelemnek, az igazi cél az örök élet elérése.


Katona Tamás a Hit Gyülekezete lelkésze, Jézus egyik mondását idézte, miszerint, "boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít". Nagyon fontos, hogy Krisztus áldozata által bűnbocsánatot kaptak és örök életet nyertek a benne hívők. Pál apostol többször beszél a Bibliában a szabályszerű, nemes versengésről; így kell ennek lennie a családi napon is. Katona Tamás imádságában hálát adott az Úr Jézus kegyelméért, a hívek talentum szerinti szolgálatért és az együtt töltött alkalomért. Isten áldását, békességét és védelmét kérte a rendezvényre.


Káplán Pál szerb ortodox parókus a Bibliából a 133. Zsoltárból idézett: "nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!" A hívek küldetése is az, hogy ezen elv szerint, testvérekként legyenek itt a Földön, mert – szintén a zsoltáros, Dávid szerint – "csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!" A gyülekezet arra van meghívva, hogy tanúságot tegyen az örök életről, ami Krisztus feltámadásával vált lehetővé. A parókus kérésére a jelenlévők görögül, szerbül és magyarul is elénekelték a Húsvéti Himnuszt.


Szabó Gábor óvárosi képviselő kérdésünkre elmondta, hogy római katolikusként igyekszik minden ilyen alkalmon részt venni, amely jól szolgálja a gyülekezetek közösségépítését. Szólt arról is, hogy felesége révén került közel a hithez, ami sokszor nyugalmat adva segíti őt a képviselői munkában is. Igyekszik a hétköznapokban is a bibliai értékek szerint élni, illetve feleségével arra törekszenek, hogy hitben neveljék gyermekeiket.



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás