Idegennyelvi karácsonyi parti a Kőrösi sportiskolában

  • img

Kőrösis hagyomány minden decemberben az idegennyelvi karácsonyi parti, ahol a felső tagozatos diákok 3-4 fős csapatokban vetélkednek egymással. Idén rekordnak számító 23 csapat vett részt a programon, ahol 9, játékos, vicces, ügyességi és kreatív feladatban mérettették meg magukat.

Megpakolták ajándékokkal a Mikulás szánját, színes karikákkal dekorálták Rudolf agancsát. Készítettek karácsonyi díszeket, amikkel a szintén hagyománynak számító Karácsonyi Forgatagra dekorálják  az iskola bejáratát. A játékosok a figyelmüket is próbára tehették, amikor a Grinch meséhez kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolniuk, majd egy látványos kincskeresésben volt részük az iskola épületének tereiben.

Az idei vetélkedő nem csak a résztvevők számában volt rekord, de a pontverseny eredménye sem volt még ennyire szoros. A versenyt végül egy nyolcadikos csapat nyerte, ami nem hogy elkeserítette volna a kisebbeket, hanem már most elhatározták, hogy jövőre ők lesznek majd a legjobbak.

A parti zárásaként a tanulók és a felnőttek is fotózkodhattak Bertalannal, a hóemberrel és mézeskalács figurának is beállhattak a fotófalhoz. A felsős pedagógusok munkáját az alsósok is teljes erőbedobással segítették a közös cél érdekében, hogy a kőrösis gyerekek elképesztő hangulatban töltsenek el karácsony előtt egy délutánt.

Nagy-Mészáros Szilvia - gyógypedagógiai asszisztens

Felker Fruzsina - fejlesztőpedagógus


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás