Karbantartás a Dunai Finomítóban

  • HIREK
  • 2023-04-14
  • 921 megtekintés
  • img

Előre ütemezett időszakos karbantartást végeznek Százhalombattán a MOL Dunai Finomító több üzemében április 14. és május 2. között.

A karbantartás a biztonságos üzemmenetet szolgálja, annak érdekében, hogy az ország számára stratégiai fontossággal bíró üzemanyag ellátást a Dunai Finomító a jövőben is folyamatosan és zavartalanul biztosítani tudja, az év 365 napján. További haszna, hogy a leállások alatti technológiai fejlesztéseik révén hatékonyabban, biztonságosabban és fenntarthatóbban tudnak működni az üzemek. A karbantartási időszak alatt üzemekben a technológiát beszállító cégek által javasolt katalizátor cserékre, javításokra, felújításokra, cserékre kerül sor, amit az adott üzem irányított és felügyelt leállása mellett végeznek el, egészséget, környezetet, biztonságot nem veszélyeztető körülmények között. Ezt nagyleállásnak nevezik.


A nagyleállással járó munkálatok a finomító környezetében elsősorban a leállásra való felkészülés és a visszaindulás idején okozhatnak a szokásostól eltérő jelenséget. Az üzemek nagyjavításra történő ELŐKÉSZÍTÉSE 3-6 NAPIG, valamint a JAVÍTÁST KÖVETŐEN AZ ÜZEMEK ÚJRAINDÍTÁSA 2-3 NAPIG TART, amely időszak alatt több olyan technológiai tevékenységet hajtanak végre, amelyek A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKEN ÉREZTETHETIK HATÁSUKAT, mint például FOKOZOTT ZAJHATÁS, LÁTVÁNYOS FÁKLYÁZÁS, KELLEMETLEN SZAGHATÁS.


Az érintett üzemeik leállítására várhatóan ÁPRILIS 14. ÉS ÁPRILIS 17. KÖZÖTT KERÜL SOR. A KARBANTARTÁSI ÉS NAGYJAVÍTÁSI TEVÉKENYSÉGEKET ÁPRILIS 14. ÉS MÁJUS 2. KÖZÖTT VÉGZIK.


Az időszakos karbantartás a finomító berendezéseinek BIZTONSÁGOS ÜZEMMENETÉT ÉS ÉLETTARTAM NÖVELÉSÉT SZOLGÁLJA. A szakemberek mindent megtesznek azért, hogy a tevékenység ne zavarja a környéken élő szomszédok mindennapjait.





Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás