Megrendülten értesültem arról, hogy az egykori képviselő és bizottsági elnök, városunk köztiszteletben álló polgára, dr. Götzinger István életének 85. évében elhunyt.
Götzinger István 1938-ban született Budapesten. Az 1960-as évek elején helyezték át Százhalombattára, hogy a beruházások építési feladataihoz kapcsolódó szállítási folyamatokat irányítsa. Embert próbáló feladat volt ez, melyet odaadással végzett 7 éven keresztül. Amikor visszahelyezték Dunaújvárosba, felmondott. A munka hívta városunkba, de a szíve marasztalta. A Százhalombattán töltött idő alatt battai lett: itt nősült meg és szerzett barátokat, és itt talált otthonra. Később a DKV-nál dolgozott, ahol változó munkakörei mellett csak egy dolog volt állandó: a közösségi élet szervezésében mindig aktívan részt vett. Utazásokat szervezett, belföldre és külföldre egyaránt. Sok százhalombattai számára ezek a túrák teremtették meg a lehetőséget arra, hogy idegen tájakat ismerjenek meg. A vízi sportok szerelmese volt, evezős csapatával megnyertek egy túraversenyt, később a DKV csónakházában oktatta az evezést. Közben folyamatosan képezte magát, 1981-ben jogi oklevelet, 1987-ben szociológus diplomát szerzett. Tizenkét évig volt a megyei közgyűlésben képviselő, tanácsnok, az egészségügyi bizottság elnöke. 1988-ban egyik társával megalapította a battai reformklubot, azzal a céllal, hogy az itteniek ne elszenvedői legyenek a változásoknak, hanem értő alakítói. Országos szinten is ismert vendégelőadókat hívott, akik a különböző társadalomtudományok szakértőinek számítottak. 1994-ben bekerült a parlamentbe, ahol az egészségügyi bizottságban dolgozott 4 évig. Majd a százhalombattai Képviselő-testület tagjává választották, ott a Jogi, Ügyrendi és Foglalkoztatási Bizottság elnöke volt.
Götzinger István egy széles látókörrel rendelkező klasszikus műveltségű férfi volt, aki szociális és társadalmi kérdésekben megalkuvást nem ismerve képviselte az emberek érdekeit. Emlékezetemben is ennek megfelelően fogom megőrizni.
Isten nyugosztaljon István!
Vezér Mihály
polgármester