Október 17-én tartja szakmai megnyitóját a GEKKO Érd. Az első GEKKO Képességfejlesztő Játszóház 1999 augusztusában indult Bordás Gergő vezetésével. A nagy sikerre való tekintettel már egy évvel később igény mutatkozott további játszóházak megnyitására, a GEKKO Képességfejlesztő Játszóházak országos hálózatának jelenleg 29 tagja van, de a létszám folyamatosan bővül.
Mi is a GEKKO? Nem egy módszer, hanem egy saját koncepción alapuló új pedagógiai intézmény, amely nem pótolja, hanem kiegészíti a bölcsőde, óvoda, iskola és az egészségügy tevékenységét. A bölcsőde, óvoda gondosan vigyáz a gyermekekre, illetve felkészíti őket az iskolára. Az iskola átadja az élethez szükséges ismereteket. Az egészségügy meggyógyítja őket, ha valamilyen betegség lesz rajtuk úrrá. A GEKKO egy új, határozott célt tűzött ki magának: az élethez szükséges alapképességek korai, egyénre szabott fejlesztését, speciális szaktudásra alapozva, heti rendszerességű foglalkozások során, a szülőkkel és pedagógusokkal együttműködve.
A magyarországi oktatás ismeretátadás-központú, a tanulásban a szóbeliség és az emlékezet terén kiemelkedő gyerekek lesznek sikeresek. Számos képesség van még azonban, amelyek fontosak, mint pl. az észlelés, a figyelem, az absztrakciós képesség, a helyzetfelismerés és a társas készségek. Ezeken a képességeken nyugszik, milyen teljesítményt nyújt az iskolában, sportban, a munkahelyén, milyen kapcsolatot alakít ki a többi emberrel. Nem egy-egy terület (pl. a gondolkodás) eltúlzott fejlesztése a cél, hanem az összes képesség harmonikus egyensúlya. A korábbi évtizedekhez viszonyítva jelentősen megnőtt a kiemelkedő és az igen gyenge tanulmányi eredményű gyerekek száma. A gyenge tanulmányi eredmény gyakran nem a tanulással töltött kevés időben, hanem a tanulást megalapozó képességek fejlesztésében rejlik. Minden negyedik-ötödik gyerek tanulási, viselkedési problémákkal küszködik, holott értelmesek, okosak. Mindez megelőzhető!
A GEKKO játszóházak munkatársai kimagasló eredménnyel diplomázott gyógypedagógusok, gyógypedagógus-pszichológusok vagy konduktorok. Mielőtt munkába állnak, kéthetes továbbképzésen, szakmai gyakorlaton vesznek részt, amely során maradéktalanul elsajátítják a GEKKO koncepciót.
Első alkalommal egy mindenre kiterjedő állapotfelmérésre kerül sor, amely során szakembereink körülbelül 60 percen keresztül, játékos formában térképezik fel a gyermekek képességeit az életkoruknak megfelelően. Az állapotfelmérés eredményét nyomtatott formában a szülők is megkapják. A pedagógusok ezt követően határozzák meg a további fejlesztőmunka menetét. Az állapotfelmérést követően heti egy vagy két alkalommal, 50 perces foglalkozások keretein belül foglalkoznak a gyermekekkel. A GEKKO-ban nagy hangsúlyt fektetünk a szülőkkel való kommunikációra, hiszen ők mindenkinél jobban ismerik gyermeküket. A nálunk töltött heti 1-2 óra is jelentős eredményekkel jár, de a szülők a nálunk szerzett tapasztalataikat otthon is kamatoztathatják. Ezt kívánjuk segíteni a foglalkozást követő 10 percben, amikor pedagógusaink tájékoztatják a szülőket a történtekről, tanácsokat adnak az otthoni játékkal, gyermekneveléssel kapcsolatban. Egyéni fejlesztési terv alapján dolgoznak, amely írásos dokumentumot minden foglalkozás végén át is adnak a szülőknek. Tudatosan összeállított, maximum négyfős csoportokban foglalkoznak a gyerekekkel, így minden gyermeknek megkülönböztetett figyelem jut, ugyanakkor kihasználják a csoport személyiségfejlesztő hatását.
A szülők gondolhatják „nem elég az óvodában és az iskolában gyötörni a gyerekeket?” Valójában a gyermekek lételeme a játék, így ismerik meg az őket körülvevő világot. Nálunk tudatos irányítással teszik ezt, egyedülálló, professzionális képességfejlesztő játékokkal. Imádnak hozzánk járni, hiszen senki sem játszik velük jobbat, mint mi, akik igazán értünk hozzá.
A GEKKO a megelőzésre és nem a problémák kezelésére helyezi a hangsúlyt. A jelentéktelennek tűnő apró részképesség-zavarok könnyen orvosolhatóak, de kezelés nélkül komoly problémát okozhatnak felnőtt korban, ezért úgy gondoljuk, minden gyermeknél indokolt lenne, hogy a felcseperedésüket heti rendszerességgel szakember tartsa figyelemmel.
A magyar gyógypedagógia egyedülálló specialitás, a gyógypedagógusok rendkívüli tudással bíró szakemberek, akik abban az esetben foglalkoznak a gyermekekkel, ha kialakult valamilyen probléma fejlődésük során. A GEKKO Képességfejlesztő Játszóház intézménye lehetővé teszi az egészséges gyermekek számára is a színvonalas problémamegelőző fejlesztést, ennek érdekében pedagógusaink folyamatosan képzéseken vesznek részt.
Statisztikai adatok szerint az átlagnépesség 3-5%-a valamilyen rendellenesség következtében nem képezhető hagyományos módon, illetve általános iskolában. Egyre inkább erősödik a társadalmi igény, hogy számukra is biztosítva legyenek az önálló életvitelhez szükséges feltételek, hogy értékes, kiegyensúlyozott, tartalmas életet élhessenek. A gyógypedagógiai lélektan bevonásával a GEKKO Képességfejlesztő Játszóházakba járó, sérült gyermekeknél még inkább segíteni tudjuk beilleszkedésüket a családba, iskolába, munkába, közösségbe – kiegészítve más intézmények munkáját.
Tudni érdemes a gyermeki fejlődésmenetről, hogy tökéletes személyiség csak elméletileg létezik, minden gyerekre jellemző, hogy bizonyos területeken jól, másokon kevésbé jól teljesít. Konduktív neveléssel, gyógypedagógiával, gyógypedagógia-pszichológiával egy laikus szülő számára csodaszámba menő eredményeket lehet elérni. A gyermek minden esetben kiegyensúlyozott lesz, látványos fejlődésnek indul valamennyi területen, a gyengébb képességek is felzárkóznak, ha ott is éri sikerélmény, nem túl nehéz, nem túl könnyű követelmények segítségével. Ehhez van szükség olyan alapos ismeretekre, amikkel szakembereink rendelkeznek.
Különösen nagy számban találhatók írás-, olvasás-, számolási zavarokkal küzdő gyermekek. Ezekre a problémákra különösen nagy hangsúlyt fektetnek játszóházaink.
A GEKKO Érd elérhetőségei: 2030 Érd, Szovátai u. 90. Tel: 23/524 245, 20/264 2994

