A Cool Club English School 2006. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit Százhalombattán a Kodály sétány 20-ban. A beiratkozás és szintfelmérés szeptember 13-án zárult. A diákok szeptember 22-én ünnepélyes tanévnyitón vettek részt. Köszöntőjében Horváth Gabriella hasznos tanácsokkal látta el a nebulókat, majd Kisvárdai Zsuzsanna ismertette iskolánk filozófiáját. Ezután a kisebbek játszóházban szórakozhattak, míg a nagyobbak kötetlen beszélgetés keretében ismerkedhettek egymással és tanárainkkal. Örültünk a szép számú résztvevőnek, külön örültünk a szülőknek és a megjelent közoktatásban dolgozó kollégáknak.
Szeretném, hogy mindazok osztozhassanak örömünkben és sikereinkben, akik fontosnak tartják, hogy gyermekeik használható nyelvtudásra tegyenek szert és kommunikatív nyelvoktatásban részesülhessenek immár Százhalombattán is.
A csoportokat a beiratkozók nyelvi szintje és életkora határozza meg, így mindenki az életkori sajátosságainak megfelelő angoltudáshoz jut, olyan szaktanárok segítségével, akiknek több éves tapasztalatuk és folyamatosan képzett tudásuk garancia a diákok sikereire.
Mai teljesítmény-orientált társadalmunkban fontos a vizsgaeredmény. Talán még ennél is fontosabb az aktív, szóban és írásban egyaránt magas színvonalú nyelvhasználat, hiszen a nyelvvizsga-bizonyítvány csupán többletpontokat biztosít a felvételikor. Szerintünk az élethosszig tartó tanulás legfontosabb komponense az a biztos nyelvtudás, amivel a lehetőségek végtelen tárháza nyílik meg előttünk. Hisszük, hogy a sikeres nyelvvizsga nem lehet végcél, csupán egy mérce, amivel diákjaink lemérhetik, hogy hol tartanak a nyelvtanulás, nyelvhasználat rögös útján. A nyelvi kurzusokat sok színvonalas programmal tervezzük kiegészíteni, és szeretnénk, ha ezekbe a város közoktatásában dolgozó angol nyelvtanárok is bekapcsolódnának.
További információért kérjük, látogasson el hozzánk! Elérhetőségeink: www.coolclub.hu, office@coolclub.hu, 06-30-3258771, és 06-303258727, Kodály stny. 20. 2/4.

