Használható tudással készülj az érettségire!

Magyarországon egy új, egyedülálló lehetőség keretében Budapest öt vezető gimnáziuma (Apáczai, Fazekas, Karinthy, Radnóti és a Városmajori) összefogott, és egy érettségire előkészítő szakmai műhelyt alapított a diákok hiteles forrásból történő felkészítése érdekében. Ez gyökeres fordulat a középiskolák korábbi álláspontja után, mely szerint nincs szükség előkészítőkre. A Matura Oktatási Stúdió képzésein az említett középiskolák vezetőtanárai oktatnak, akiknek célja nem a profitszerzés, hanem tudásuk és szakmai felkészültségük legjavának átadása a diákok számára, elérhető áron.

A szervezet alapkoncepciója a „minőség a profit előtt”, ami a képzés struktúráján túl a diákok számára biztosított széles körű választási lehetőségekben is megnyilvánul. A tanfolyamra jelentkező hallgatók eldönthetik, hogy az öt alapító iskola közül melyik helyszínre és milyen időpontban (hétköznap délután, vagy szombat délelőtt) kívánnak részt venni az oktatáson. A „klasszikus” érettségi tantárgyakon túl tanfolyam indul francia, olasz, spanyol, orosz, latin, kémia, földrajz, informatika, rajz és vizuális kultúra, filozófia, valamint művészettörténet tárgyakból is. A kis csoportokban történő oktatás személyessé és hatékonnyá teszi a közös munkát tanár és diák között.

A szervezők még várják a diákok jelentkezését, de az évfolyamok keretlétszámai folyamatosan telítődnek. További információkért érdeklődni és a képzésekre jelentkezni lehet a www.matura.suli.hu internetes oldalon, továbbá a (20) 552 6332-es hivatali telefonszámon. Előre a sikeres érettségi útján!

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák