Fő az óvatosság

  • img

Védjék magukat, gyermekeiket, hordják a maszkokat, fertőtlenítsék a kezüket, tartsák a szükséges távolságot a többiektől! Egyebek mellett erre figyelmeztetik a szülőket a százhalombattai házi gyermekorvosok a szeptemberi tanévkezdés kapcsán.

A gyerekek visszatérnek a közösségekbe, ahol óhatatlanul nő mindenféle megbetegedés veszélye. Ezért érdemes újra átgondolni, milyen teendők állnak előttünk, hogyan viselkedjünk az elkövetkező nem könnyű időszakban – olvasható a gyermekorvosok felhívásában.


Kérik, hogy a szülők továbbra is elsődlegesen telefonon keressék őket a már ismert közvetlen telefonszámokon, rendelési időben. Az orvosuk részletesen kikérdezi őket a panaszokról és eldönti, szükség van-e a személyes találkozóra, vizsgálatra. A szülők akkor is telefonáljanak – és ne jelenjenek meg személyesen -, ha közösségi papírra, egyéb igazolásra van szükségük.


A gyermekorvosi rendelőkbe való bejutáshoz továbbra is használják a felszerelt és jól bevált csengőket, amelyek használata után a nővérek kimennek az érkezőkhöz! Az orvosok fokozottan igyekeznek érvényesíteni, hogy a betegváróban a lehető legkevesebb várakozó a legrövidebb időt töltse el.


A "vírusveszélyes időkben" különösen fontos, hogy a szülők maradéktalanul tájékoztassák az orvosukat, ha két héten belül találkozhattak koronavírusfertőzöttel akár külföldön, akár itthon, mert a helyes diagnózis felállításához ez elengedhetetlenül fontos és mindenkinek kötelessége. Ennek elmulasztása beláthatatlan következményekkel járhat – figyelmeztetnek a gyermekorvosok, akik folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, a megbetegedések számát, környezetükben való jelentkezését és igyekeznek mindenre gyorsan reagálni, ha kell, intézkedni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás