Még mindig időpontot kell egyeztetni a rendelőben

  • img

Továbbra is kizárólag telefonon előre egyeztetett időpontban lehet beteget fogadni szakorvosi, háziorvosi, illetve házi gyermekorvosi ellátás keretében a Százhalombattai Egészségügyi Központban – olvasható a SZEK honlapján (szakrendelo.battanet.hu). Kérik, hogy a rendelőben kizárólag a megadott időpontban jelenjenek meg a betegek.

Az egészségügyi szolgáltatóknak és a betegeknek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az egyeztetett időpontok megtartására, a várókban töltött idő és személyek számának minimalizálására.


Az előjegyzés fő szabálya, hogy óránként maximum négy beteget lehet ellátni személyesen, és a várótermekben a betegek között legalább 1,5 méter távolságot kell biztosítani. Az egészségügyi ellátások között folyamatos fertőtlenítőszeres takarítást kell elvégezni.


A belépéskor a Százhalom Egészségügyi Központ Recepcióján leadott előjegyzési lista alapján mehetnek a betegek a háziorvosokhoz. A kihelyezett kézfertőtlenítő pontnál továbbra is kérik a kézfertőtlenítés elvégzését.


A keresőképtelen állományok igazolásának, egyéb igazolásoknak, a szociális ellátásokhoz szükséges dokumentumoknak a kiadását telefonon lehet intézni. A háziorvosi rendelők dolgozói mindenkinek segítségére lesznek, hogy megkapják a papírokat, amelyek előre egyeztetett megbeszélés alapján vehetők át. Ezeket az adminisztratív feladatokat a kéréstől számított öt munkanapon belül kell teljesítenie a háziorvosi körzet dolgozóinak.


A szakorvosi javaslatok, közgyógyellátási igazolványok időtartama jelen szabályozás szerint a veszélyhelyzet megszűnését követően további 6-12 hónappal meghosszabbodnak.


A rendszeresen használt gyógyszerek felírásáért továbbra sem kell bemenni a receptért a rendelőbe, e-recept formájában, telefonon keresztül továbbra is kérhetők a rendelési időben. A beteg TAJ számának bemondásával és a személyazonosság igazolásával hozzátartozó is kiválthatja a gyógyszereket a patikában.


Felső légúti panaszok, lázas állapot, illetve koronavírusfertőzés gyanúja esetén kérik, hogy a beteg telefonon jelentkezzen háziorvosánál. Indokolt esetben az orvos a kijelölt egészségügyi intézménybe utalja anélkül, hogy meg kellene jelennie a háziorvosi rendelőben. Ez segít megelőzni a fertőzések terjedését is.


A szakrendelések felkeresése előtt ajánlott tájékozódni a SZEK honlapján az aktuális változásokról.  

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák