Bernáth Tibor és Tornai Tibor a Fidesz-jelölésekről

Nem indulnak az önkormányzati választásokon a jelenlegi Fidesz frakció tagjai, Bernáth Tibor és Tornai Tibor, aki a helyi pártszervezet korábbi elnöke. Mint a lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatukban írják, a választások közeledtével most sem tudta elkerülni a helyi FIDESZ csoport az ilyenkor jellemző belső harcot. Néhány új tag belépésével ez a vetélkedés soha nem látott mértékben eldurvult, s olyan kiszorítósdivá vált, aminek eredményeként a vezetést megszerző csoport csak saját embereit engedte indítani. Rendes és rendkívüli közgyűlések sorát kellet összehívni – szám szerint négyet -, hogy a számukra kedvező eredményt át tudják erőltetni. Olyan eredményt, amelyet a nyilatkozók tudomása szerint a valódi közéleti súlyt nem jelentő MDF és KDNP erőltetett rá a Fideszre. A két képviselő úgy fogalmaz, az elmúlt hetek eseményeit és az állva maradt képviselőjelölteket nézve, már nem éreznek sem haragot, sem hiányt. Nehezen tudnának beállni olyan jelöltek közé, akik erkölcstelen módszereket alkalmaznak, megzsarolják saját polgármesterjelöltjüket, az utolsó pillanatban, amikor már nincs lehetőség új jelöltekkel előállni, visszalépéssel fenyegetőznek, akik szövetségre hivatkoznak, de leszavazzák a szövetségesek vezetőinek listára kerülését, akik az utolsó napokban tízegynéhány új tag hirtelen beléptetésével erőltetik rá akaratukat egy szervezetre, és megtiltanák, hogy a tagok más szervezetek jelöltjeivel bármilyen kapcsolatot tartsanak fenn.

Most látszik, ki az, aki a Fidesz érdekeit és nem saját egzisztenciáját helyezi előtérbe – írja a két fideszes képviselő nyilatkozatára reagálva Pap Miklós, a helyi szervezet elnöke, aki szerint Tornai Tibor és Bernáth Tibor gyenge eredményeket ért el a 2002-es helyhatósági választáson, ez késztette a csoportot arra, hogy számításon kívül hagyja személyüket az idei választáson. Ez a döntés egyben vélemény is a két képviselő önkormányzatban végzett munkájáról – teszi hozzá.
Pap Miklós azt írja, hisz a választók bölcsességében, és nyugodt lelkiismerettel várja október első napját. Bízik abban, hogy támogatóik nem a nyilatkozatotok alapján ítélik meg a Fidesz helyi csoportjának utolsó egy esztendejét.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák