Magyarország megérdemli

  • img

Kampánynyitó rendezvényt tartott az MSZP Érdi Szervezete szeptember 6-án este Érden, a Szepes Gyula Művelődési Házban. Az összejövetelen dr. Döcsakovszky Béla, Érd polgármestere – egyben az MSZP polgármester-jelöltje – bemutatta a szocialista képviselőjelölteket, majd ismertette a párt következő négy évi programját. Emlékeztetett rá: négy évvel ezelőtt Érd sáros, poros, a fejlődésben megrekedt város volt, és ami nagyobb baj, az érdiek lelkét is a por és a sár uralta. A feladat ennek megváltoztatása volt, és az eddigi előrelépések eredményeképp ma már egyre inkább elhiszik az érdiek, hogy a település – amely immár megyei joggal rendelkezik – fejlődési pályára állt.

A rendezvényre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is ellátogatott, aki beszédében kihangsúlyozta: véget kell vetni a régi és új hazugságoknak, le kell számolni az illúziókkal, még ha fájdalmas is szembenézni az igazsággal. A következő években nyolcezer milliárd forintot kap Magyarország az uniós forrásokból – mondta -, ehhez azonban nekünk is hozzá kell tennünk kétezer milliárdot, ami csak úgy lehetséges, ha meghozzuk és végrehajtjuk a nehéz döntéseket. Hozzátette: nem elég beszélni a változásról, meg is kell azt csinálni, mert Magyarország megérdemli.

Beszéde végén a választók figyelmébe ajánlotta a térség – Érd, Százhalombatta és Diósd – szocialista polgármester-jelöltjeit: dr. Döcsakovszky Bélát, dr. Benedek Lászlót és Bogó Lászlót, mondván: aki rájuk szavaz, a fejlődésre, az új Magyarországra voksol.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák