Kedves Tündérleánykák! Kedves Anyukák és Apukák! Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy varázsló, bizonyos Prospero. (Először volt egy másik nagy varázsló: William Shakespeare, de az egy másik történet.) Tulajdonképpen semmilye nem volt: egy lakatlan sziget, néhány kóbor kobold, egy varázspálca és könyvek. És ő ezek segítségével rendet rakott a világban. Ennek a kedves varázslónak a nevét vette fel egy könyvkereskedő cég 1994-ben, akik azt találták ki, hogy külföldről hoznak idegen nyelvű könyveket Magyarországra: gyönyörű művészeti albumokat, speciális szakkönyveket, mesekönyveket. 2006-ban pedig – hogy, hogy nem - nőni kezdett ennek a könyvkereskedőnek egy újabb lába: a könyvkiadás. Mint kiderült: egy piros-fehér harisnyába bújtatott láb, a párjával együtt. És megérkezett Tündéri Lonka teljes valójában: csíkos harisnyában, aranyszárnyakkal. Vele jöttek barátai is: Lili, Luca és Kamilla, akik szintén tündérek, de másmilyenek. Hogy milyenek, kiderül a titkos tündérlevelekből, a csillogó könyv mesés rajzaiból. Leginkább ajándékozni való darabok ezek, mert minden rajzuk egy-egy kis ékkő, virág, ajándék. Csillogó, rózsaszínű tündérek segítenek emlékezetessé tenni a születésnapot, vagy adnak jó tanácsokat, hogyan kell kívánni ahhoz, hogy teljesüljön. Várható a folytatás is: barátságról, boldogságról, titkokról és meglepetésekről. Emma Thomson figurája, Tündéri Lonka meghódította már a világot Angliától Japánig. Most a Prospero Kiadó elhozta Magyarországra is, méltón névadójához, hogy harmóniát és mosolyt osszon.