Fazekas Márk harminc éves, és igen büszke arra, hogy ahhoz a széles generációhoz tartozik, akik már Százhalombattán születtek. Azt mondja, nem lát olyan jelöltet, akit alkalmasnak tartana arra, hogy új irányt szabjon a város fejlődésének. Ezért döntött úgy, hogy maga vállalkozik erre.
1998-ban alapító tagja volt az Ifjú Szocialisták Mozgalma helyi szervezetének, ugyanebben az évben önálló képviselő-jelöltként indult az 1-es körzetben. Négy évvel ezelőtt meg is nyerte a választást, mint mondja, azóta inkább képviselői, mint párttevékenységére összpontosít. Egy biztonsági rendszereket tervező és telepítő cégnél, valamint informatikai kutatásokban dolgozik. Emellett képzi magát pénzügyi-gazdasági területen is. Feleségével egy tizenkét éves fiút és egy kilenc hónapos kislányt nevelnek.
- 2004-ben meglepő körülmények között vált meg a szocialista frakciótól. Miért fordult szembe egykori harcostársaival?
- Nem értettem egyet azzal a gondolkodásmóddal, melynek a lényege, hogy „Ne tegyünk semmit, abból nem lesz baj.” Most is úgy látom, hogy a város fejlődése holtpontra jutott.
- Az M6-os átadása, az ipari park több száz új munkahelyet ígérő beépülése, a termálfúrások elindítása vakvágány lenne?
- Alapvetően elhibázott a kérdés megközelítése. Ezeket a fejlesztéseket nem érzékeli a lakosság. Azokon a területeken, ahol igazán igényelnék a cselekvést, nincs előrelépés. Nem épül mentőállomás, sem új sportcsarnok, nem történt semmi a vállalkozásfejlesztés területén, és úgy gondolom, nagyságrendekkel több új lakásra lenne szükség, mint amennyinek most az átadása előtt állunk.
- Jánosi György nemrég nyilatkozott arról, hogy jelentős pályázati támogatással új sürgősségi központ jöhet létre Battán, a sportcsarnok felújítása pedig szeptemberben elkezdődik.
- Egyelőre az a helyzet, hogy az ország egyik leggazdagabb városában esetenként 20-40 percet kell várni a rohammentőre, a sportcsarnok pedig akkor sem fog megfelelni a kor elvárásainak, ha ráköltjük a tervezett 150-160 milliót. Véleményem szerint jobban megérné újat építeni, - akár Érddel együtt gondolkodva - ami további 20-30 évig biztosítani tudná a megfelelő infrastruktúrát. További 100 új önkormányzati bérlakásra van szükség, és ugyanennyi öröklakást kellene még építeni vállalkozói tőke bevonásával. Építési telkek kialakítása is szükséges. Tenni kell a lakás-mobilizáció, a fiatalok lakáshoz jutása érdekében.
- Azért abban van némi ellentmondás, hogy látványosan szakított a „totojázó” szocialistákkal, és átült ahhoz az ellenzékhez, amely négy év alatt többnyire mást sem mondott, mint azt, hogy „hova ez a kapkodás”.
- Nem sorakoztam be egyik pártcsoportosulásba sem. Függetlenként igyekeztem kimaradni a kölcsönös vádaskodásokból és terméketlen vitákból. Számos önálló indítványt adtam be, melyek tükrözik, hogyan képzelem a város fejlődését és a lakosság valódi képviseletét.
- Ebben biztosan rekordot döntött, de az elért eredménnyel is elégedett?
- Igen. Szinte minden indítványom lakossági jelzéseken alapult. A lakosságot képviseltem, még ha minden indítványom nem is volt sikeres. Jó néhány megvalósult, és olyanok is voltak, amiket a testület nem vett napirendre, később azonban mégis megvalósította „saját ötletként”. Ennek is örültem.
- Például?
- Például a Bolyai és Tóth László utcák közötti park felújítása, ennek és a Százszorszép parknak a csapadékvíz-elvezetése, vagy az ingyenes jogosítványszerzés.
- Utóbbi már a szocialisták 2002-es programjában is szerepelt.
- De egészen addig nem történt semmi az ügyben, amíg én nem kezdeményeztem.
- Nem maradt nagyon egyedül, miután kiugrott a frakcióból?
- Nem vagyok ugráló és hangoskodó típus. Mindig a lakossági érdek, és a valós érdekképviselet volt a politikai meggyőződésem. Velem együtt felnőtt az első széles generáció, akik már itt születtek Százhalombattán, és bele szeretnének szólni a közös dolgainkba. Együtt hoztuk létre az Fókuszban Batta Ifjúsága Egyesület (FBI). Részt vettem az alapításban, és segítem őket a képviselői tapasztalatommal. Szerintem jó példát mutatunk abból, hogyan lehet pártoktól függetlenül, összefogva képviselni egy széles generáció sokszínű érdekeit.
- Akkor nem igaz, hogy az FBI az MSZP ifjúsági tagozata?
- Az a FIB! Van egy betűsorrendbeli eltérés. És van eltérés a gondolkodásmódban. Mi a mindenkori pártpolitikától függetlenül kívánjuk érvényesíteni a helyi érdekeket. De emellett minden egészséges politikai elképzeléssel, minden helyi erővel és civil szervezettel együtt tudunk működni, hogy előre mozduljanak a közös városi ügyeink. Köztünk vannak mindenféle beállítottságú emberek, hiszen itt generációs összefogásról van szó.
- Miért tartotta fontosnak, hogy az FBI, aminek maga is tagja, nyílt levélben kérje fel a polgármesterségre? Nem lett volna elég erről egymás között dönteni?
- A polgármester jelöltség és a választásokon történő részvétel mind személyesen, mind az FBI részéről nagy horderejű döntés. Az ilyen fontos kérdésekben nincs helye az önjelölteknek! Az elmúlt évben sok ismerős, magánszemély, közszereplő és több szervezet megkeresett azzal, hogy polgármesterként induljak a választáson. Egyetlen embert ismerek, akinek a korábbi városépítő tevékenysége garancia lenne arra, hogy kimozdítsa Százhalombattát az állóvízből. Mindent megtettem volna egy hasonló kaliberű jelölt sikeréért, de mivel nincs ilyen induló, úgy döntöttem, hogy teljesen függetlenként magam vállalom fel ezt a feladatot. Az FBI elnöksége pedig – amelynek én magam nem vagyok tagja – szintén ragaszkodott a hivatalos felkéréshez.
- Az öt polgármester jelölt egyikeként ön szerint milyenek az esélyei?
- Településünk városi múltját tekintve fiatal. Eddig mindig azok az időszakok voltak Százhalombatta életében a legdinamikusabban fejlődő korszakok, amikor fiatal és vállalkozó szellemű emberek vezetésével épült a város. Akik eddig csupán működtették a települést, azokat már megismerte a lakosság. Tudják, mire képesek. Aki mást szeretne, fiatalos, dinamikus vezetőt, aki ígérgetés helyett cselekszik, annak jó alternatívát jelenthet a személyem.
- Van itt még két másik alternatíva is…
- Róluk nem kívánok beszélni.
- Annak idején Stormtrooper álnéven állítólag Ön indította az index internetes portálon a Milliárdos lenyúlások várospolitikai fórumot. Aztán volt egy időszak, amikor ezt tagadta, sőt a saját nevén üzeneteket írt Stormtrooper-nek.
- Az Internet a véleménycsere egy széleskörű szabad fóruma. Én szeretek szabadon véleményt cserélni. Nem volt olyan hasonló politikai platform a városban, ahol politizálni lehetett volna. Ezért nyitottam egy ilyen lehetőséget. Ma sincs igazából más hasonló, hiszen a testületi ülések nem erre valók. Az indexen meg lehetett ismerni egy-két véleményt, ütköztetni lehetett az elgondolásokat.
- Most pedig gyermeteg gúnyverseket lehet olvasni, meg néhány ember egyre belterjesebb, egyre alacsonyabb szintű beszélgetését.
- Nem lehet és nem is kell korlátozni, hogy ki mit ír az Interneten. Olvasni viszont nem kötelező. Tény, hogy magam jelenleg nem írok. Most nem a vitának, hanem a tetteknek van itt az ideje.
- Az milyen tett volt, hogy baloldali gondolkodású képviselőként az országos kampány alatt egy radikálisan jobboldali lapnak lenyilatkozta, hogy a „szocik Battán is csak ígérgetnek”?
- Felhívott egy országosan ismert újságíró és megkért, hogy mondjam el a véleményemet. A cikk címét szerkesztőként ő találta ki. Én magam csupán a tartalomhoz járultam hozzá a véleményemmel. A tettekkel pedig igenis el kell számolni. Ha megnézzük a helyi szocialisták 2002-es 13+1 pontból álló választási ígéretcsomagját, akkor látjuk, hogy a fele sem teljesült.
Mindettől függetlenül jó a kapcsolatom mindegyik párt vezetőségével és tagságával.
- A szocialisták is megbocsátottak?
-Nem volt mit megbocsátani. Az említett cikk egyébként tartalmát tekintve teljesen korrekt volt. De ha valamelyik politikai tömörülés esetleg emiatt neheztelt rám, én ezért megbocsátottam nekik.



