Ezúton is szeretném értesíteni a százhalombattaiakat, hogy az előttünk álló önkormányzati választásokon pártoktól függetlenül indulok a polgármesteri tisztség elnyeréséért. Az elmúlt években ez az alternatíva nem szerepelt a terveim között, most mégis erre az elhatározásra kellett jutnom, mert még nem volt arra példa, hogy ilyen sokan felkérjenek erre.
Arra sem volt még példa Százhalombatta történetében 1960 óta, hogy a település fejlődése olyan mértékben megrekedjen, mint az elmúlt 4 évben.
Soha nem volt ilyen számos és nagymértékű korrupció gyanús eset, amit a város jelenlegi vezetői produkáltak.
A tanácsi rendszer utolsó 5 évében városunk vezetésében demokratikusabb és szakmailag megalapozottabb módszerek uralkodtak, mint most.
Sok munkatársammal együtt 12 év alatt, úgy érzem nem keveset dolgoztam azért, hogy Százhalombatta a környék kiemelkedő városa legyen, ahol a város javait igazságosan osztják el, ahol a város vezetője betartja ígéreteit, ahol a közösségünk életminőségét befolyásoló kérdéseket szakmai alapokon, kizárólag a lakosság érdekeinek alárendelve hozzák meg. Bíztam abban, hogy aki engem követ a polgármesteri székben, az még eredményesebben fogja szolgálni városunk érdekeit, mint ahogy az nekem sikerült.
Sajnos csalódnom kellett! Ezért döntöttem úgy, hogy vállalom a megmérettetést. Köszönöm mindazoknak a támogatását, akik az elmúlt választásokon megtiszteltek bizalmukkal. Legfőbb vágyam, hogy erre most is méltó lehessek! Kérem az Önök segítségét, hogy a korábbi hibáimból tanulhassak és így Százhalombattát közösen újabb sikerekre vezethessük! Számítok Önökre, hogy Önök is számíthassanak rám!

