A polgármesteri ambíciójának támogatását kérő levelét megkaptuk és azt a Hírtükör hasábjain is viszontláttuk. A nyilvánossághoz fordulásának okát abban látjuk, hogy ezzel a módszerrel nyomást akar gyakorolni ránk, annak érdekében, hogy támogassuk. Többek között azt írja: „a személyes érdeket pedig a győzelem nagyobb esélye érdekében félre kell tenni”. Azt írja még, hogy az Ön célja is a jelenlegi városvezetés leváltása.
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ez a két cél együtt az Ön törekvéseiben nem egyesül! Álláspontunk, amely a százhalombattai politikai realitáson alapul, a jelenlegi városvezetés leváltására az önjelölteken kívül egyetlen jelöltnek van esélye, aki egyébként már 12 éven keresztül sikeresen bizonyította alkalmasságát a város vezetésében. Ha Önnek nem az egyéni ambíciójának megvalósítása volna a célja, hanem tényleg a kártékony városvezetés leváltása akkor indulásával nem osztaná meg a valóban váltani akaró jobboldali szavazókat. Elemzéseink szerint az Önre leadott szavazatok mindegyike kárba fog vészni, mert a teljes jobboldali összefogás nem elégséges itt Százhalombattán a polgármesterváltáshoz.
Ehhez az összefogáson kívül egy népszerű, közismert személy is kell. Sajnos ezekkel, a feltételekkel Ön a legnagyobb jóindulatunk ellenére sem rendelkezik. Mi következik ebből? Az MSZP malmára hajtja a FIDESZ a vizet, ha önálló polgármester jelöltet indít a jelenlegi helyzetben. Természetesen jó lenne a nyerés esélyével önálló FIDESZ jelöltet állítani. Ennek a személynek a megtalálására, felépítésére a helyi szervezetnek rendelkezésére állt 4 hosszú év. Éltek a lehetőséggel?! Már megbocsásson, mikor találtak jelöltet? Három hónappal a választások előtt! Kit találtak? Olyan személyt, akit a lakosság döntő többsége nem ismer! Akik viszont ismerik, azok nagyobbik része totálisan alkalmatlannak tartja.
Megítélésünk szerint a jelenlegi FIDESZ vezetéséből kilopták a demokráciát, a jelenlegi vezetőség Önnel karöltve Benedek Lászlóék programját hajtja végre, amihez a helyi KDNP és az MDF háttérzenét játszik. Nem véletlenül! Ez utóbbi szervezetek vezetői gazdasági és politikai értelemben Benedekék kegyeltjei közé tartoznak. Még egy szempontunk: mi a tényleges polgári értékrendünk alapján, Önnel ellentétben, nem kívánunk a MIÉP-pel egy gyékényen árulni!
Sajnáljuk, ha csalódást okoztunk, de Százhalombatta érdekében, a fenti tényekre való tekintettel minden polgári értékrendet magáénak valló választó felé figyelemfelhívással élünk!

