Mi történt 1956. január 9-én vagy 12-én, a dátumot nem tudom pontosan.
Most hallgatjuk a rádióból a borzalmas híreket a földrengésről, a szökőárról. A tévében látjuk a riasztó képeket, a rengeteg halottat a dél-ázsiai katasztrófában, és erről eszembe jutott, hogy ezt mi is átéltük egészen kicsibe’ a fent említett időben. A történet a következő:
Este korán lefeküdtünk, hiszen nem volt tévé, rádió is alig. A korai lefekvés korai ébredést vont maga után. Reggel az ágyon feküdtünk és beszélgettünk. Egyszer csak, hat óra tizenkét perckor elkezdett ringatni az ágy, a lámpa kilengett. Azt sem tudtuk, mi történik. A bátyám a másik szobából rohant át, hogy azonnal menjünk az utcára, mert földrengés van. Futottunk kifelé. Sokan voltak az utcán. Mindenki nagyon megijedt. az addig szilárd alapokon nyugvó kicsi falunk alapjaiban mozdult meg. Ez volt életem első és remélem, utolsó földrengése is!
A rengés centruma a Duna túlsó oldalán Dunaharaszti és Tas környékén volt, azt hiszem, 4-es és 5-ös fokozatú lehetett.
Este korán lefeküdtünk, hiszen nem volt tévé, rádió is alig. A korai lefekvés korai ébredést vont maga után. Reggel az ágyon feküdtünk és beszélgettünk. Egyszer csak, hat óra tizenkét perckor elkezdett ringatni az ágy, a lámpa kilengett. Azt sem tudtuk, mi történik. A bátyám a másik szobából rohant át, hogy azonnal menjünk az utcára, mert földrengés van. Futottunk kifelé. Sokan voltak az utcán. Mindenki nagyon megijedt. az addig szilárd alapokon nyugvó kicsi falunk alapjaiban mozdult meg. Ez volt életem első és remélem, utolsó földrengése is!
A rengés centruma a Duna túlsó oldalán Dunaharaszti és Tas környékén volt, azt hiszem, 4-es és 5-ös fokozatú lehetett.
