Kéznél van a segítség

Százhalombattán is megkezdte működését a jelzőrendszeres házi segítségnyújtási rendszer.

Lényege, hogy a segítségre szoruló folyamatosan magánál tartva (nyakába akasztva vagy a karjára csatolva) a készüléket, így bármikor kapcsolatba léphet a diszpécserszolgálattal, az ott ülő szakember pedig eldönti, milyen segítségre van szüksége az ügyfélnek. Azok vehetik igénybe, akik számára a háziorvosuk javasolja ezt, és rendelkeznek vezetékes telefonnal, mert a készülék működéséhez szükséges.

Eddig tizenöten igényelték városunkban ezt az ellátást, és mindannyian elégedettek vele. Jók a visszajelzések, hiszen előfordult, hogy a riasztásra a központ esetkocsija és a rendőrségi autó egyszerre ért a helyszínre, így sikerült megakadályozni egy betörési kísérletet, egyúttal orvosi ellátásban részesíteni a megrémült idős embert, de arra is volt példa, hogy elesett a fürdőszobában és a földön fekve kért segítséget a sérült.

A rendszer kistérségi, a törökbálinti gesztorintézmény üzemelteti. Az érdeklődők a százhalombattai Városi Családsegítő és Gondozási Központban kaphatnak felvilágosítást, akár telefonon is, a 354-934-es telefonszámon, és az igényt is ott kell benyújtani. Az eddigi tapasztalatok szerint a kérelem beadásától számított két héten belül beszerelik a készüléket. A szolgáltatást a rászorulók térítésmentesen vehetik igénybe.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák