Egyre pezsgőbb az élet Dunafüreden, a hajóállomásnál. Több évtizedes szünet után a hétvégeken ismét hajó jár Százhalombatta és Budapest között, emellett az idén is megkezdődött az idény a kikötőben, ahol a vízi sportok szerelmesei hódolhatnak kedvtelésüknek. A június 3-i megnyitón Szél Páltól megtudtuk, hogy a kikötőben nem zártkörű klub működik, hanem mindenki számára elérhető szolgáltatásokat kínálnak: lehet kajakot, kenut, vízirobit bérelni, csónakázni, vízisíelni.
- Mindig fájt a szívem – mondta -, amikor láttam, hogy más Duna-parti településeken mennyire élénk vízi élet folyik. Nálunk ez hosszú ideig nem volt jellemző, csak a sportolók szálltak vízre, tavaly óta azonban mindenki kipróbálhatja.
- Van érdeklődés a lehetőség iránt?
- Már tavaly is eléggé sokan jártak le, és biztos vagyok benne, hogy egyre népszerűbb lesz ez a lehetőség. Előttünk a nyár, nincs annál kellemesebb, mint vízen tölteni a szabadidőnket, és ehhez nem kell máshová elutaznunk.
A kikötő hétköznapokon 12 órától, hétvégén pedig 10 órától várja az érdeklődőket.





