Napokon belül befejeződik a tanév, a vakációban sok gyerek készül rövidebb-hosszabb ideig tartó táborozásra. A tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről miniszteri rendelet intézkedik. Alapfeltétel, hogy tábornyitáshoz a tisztiorvosi szolgálat területileg illetékes városi intézetének határozatban rögzített engedélye szükséges, és az ÁNTSZ a táborozás teljes ideje alatt ellenőrzi is a feltételek betartását.
Szervezett táboroztatásban - legyen az napközis tábor vagy sátortábor - csak az a gyermek vehet részt, aki 4 napnál nem régebbi orvosi igazolással rendelkezik, amit a háziorvos vagy az iskolaorvos ad ki. Ha történetesen erősebb fizikai megterheléssel, például sok gyaloglással járó vándortáborról van szó, a vizsgálatot végző orvosnak azt is igazolnia kell, hogy a gyerek alkalmas az ilyen túrára.
Minden esetben előírja az ÁNTSZ, hogy ahol nincs vezetékes ivóvíz, ott is folyamatosan gondoskodni kell a táborozók egészséges ivóvíz-ellátásáról. Ilyen esetben a határozat konkrétan megjelöli azt a vízvételi helyet (közkifolyót, kutat, vagy forrást), ahonnan az iváshoz, főzéshez és tisztálkodáshoz szükséges vizet a táborozók beszerezhetik.
Fontos közegészségügyi előírás, hogy a táborban főzéssel, ételkészítéssel foglalkozó személynek érvényes egészségügyi könyvvel kell rendelkeznie.
Feltétel az is, hogy a tábor létszámának megfelelő elsősegélynyújtó felszerelést, sürgősségi gyógyszerkészenlétet a táborozás egész időtartama alatt biztosítani kell, a kiképzett elsősegélynyújtó személyi jelenlét mellett.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a táborozóknak fokozott gondot kell fordítaniuk a kullancs elleni egyéni védekezésre, ezért javasolt a zárt ruházat viselése, a szabadforgalmú riasztószerek használata, és kötelező a napi alapos kullancsvizit.
Pest megyében egyébként – az ÁNTSZ városi intézeteinek eddigi adatai szerint – a mai napig csaknem 40 kérelem érkezett tábornyitásra, és csupán egyet kellett elutasítani, mert a gyerekek tisztálkodását egy patakban akarták megoldani.

