Így látja az MDF

A májusi képviselő-testületi üléshez kapcsolódóan tartotta meg szokásos negyedévi sajtótájékoztatóját az MDF helyi szervezete május 31-én. Dr. Nagypatakiné Hajzer Anna a városi gyógypedagógiai helyzetről szólva elmondta: négy évi előkészítő munka után városi és megyei összefogással megszületett a megoldás az autizmussal élő gyerekek oktatási-nevelési problémáira.

A fogyatékkal élőknek egész életükön át szükségük van segítségre. Százhalombattán a bölcsődés, az óvodás és az iskolás korúak ellátása többé-kevésbé megoldott, az iskolából kikerülve pedig részben a civil szervezetek folyatják a gondoskodást. Arra is gondolni kell azonban – tette hozzá -, hogy az egészséges ember is bármikor fogyatékossá válhat, és véleménye szerint a város erre nem készült fel. Változtatni kellene a társadalmi hozzáálláson, és például olyan védő-óvó munkahelyeket létrehozni, ahol a fogyatékkal élő teljes értékű munkát végezhet. Megemlítette, hogy Európa több országában ennek már kialakult gyakorlata van, érdemes lenne tanulmányozni, hogyan oldják meg ezt a problémát másutt.

Fazekas István a városi közlekedési és a közbiztonsági koncepciót vette górcső alá. Mint mondta, a közlekedési tervezet egyelőre csak egy ötlethalmaz, nem tartalmazza sem a fontossági sorrendet, sem pedig az egyes feladatok megoldásához szükséges fedezet mértékét. Szóvá tette, hogy az utak állapota nagyon sokat romlott az utóbbi időben, majd kitért arra, hogy felvetődött: a Damjanich-Vörösmarty-Iskola utcák kereszteződésében a forgalmi rend megváltoztatása, de szerinte nem ez a megoldás, hanem a már bevált rázóburkolat mellett figyelemfelhívó fekvőrendőröket is el kellene helyezni a kereszteződés előtt. A közbiztonságról szólva elmondta: az önkormányzat sokat tett a helyzet javításának érdekében, emellett egyre több ingatlant látnak el csendes riasztórendszerrel. A biztonságérzet javításához egy helyi tűzoltó- illetve mentőállomás létesítését tartja fontosnak. Végezetül a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatban aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a hamarosan kezdődő nyári szünidőben éppen azok a gyerekek maradnak majd felügyelet nélkül, akiknek arra leginkább szükségük lenne.

Dr. Nagypataki Gyula örömét fejezte ki amiatt, hogy új uszoda létesül a városközpontban, bár – tette hozzá – költségkímélőbb megoldásokat is el tudna képzelni. Ezt követően kitért a Római Katolikus Egyházközség problémájára: az óvárosi Szent László templom felújításához 4,5 millió forintos önkormányzati támogatást igényeltek, a képviselő-testület azonban halogató álláspontra helyezkedett. Kétszer ad, aki gyorsan ad – mondta -, de az önkormányzat ezt nem vette figyelembe.
Legközelebb a következő negyedév végén tart sajtótájékoztatót az MDF helyi szervezete.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák