Ős Buda várától a Dunai Finomító fejlesztési projektjeiig

  • img
  • img
  • img

Érdekes programok és tisztújító közgyűlés az OMNYE-nál.

Az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesület márciusi klubnapját Szeifertné Tóth Erika Szicíliáról és a Lipari szigetekről szóló előadásával indítottuk. A kalandtúra és a kulturális körutazás elemeit vegyítő beszámolót tagtársunk kitűnő fényképei illusztrálták. A görög templomok és a római mozaikok mellett különleges élményt jelentettek a működő vulkánok, az Etna és a Stromboli megmászása közben készült felvételek és az előadó személyes hangvételű magyarázatai, kísérő szövege.


A klubnap vendégelőadója ezúttal dr.Kováts László Dezső professzor, korábbi Műegyetemi oktató volt, aki a magyarság máig kevéssé ismert őstörténetével foglalkozott. Dr. Lánszki Imre ökológus úgy tizenöt évvel ezelőtt gombászás közben a Budakalász fölötti hegyekben szabályos formájú, emberi kéz nyomát viselő köveket, épületmaradványokat fedezett fel. Arra következtetett, hogy ott valaha vár állott. Vizsgálatai alapján azt valószínűsítette, hogy a hun birodalom központját, Sicambriát, a későbbi ős Buda várát sikerült megtalálnia. További kutatásaihoz segítségül hívta dr. Kováts László Dezsőt, aki fizikai módszerekkel hőkamerás vizsgálatokkal kapcsolódott be a munkába. A két szakember középkori levéltári dokumentumok és térképek sorát kutatta fel és tanulmányozta a további feltárás megalapozására. Sikerült nekik a hun Sicambriát és az ősi Budát a térképeken azonosítaniuk. A felhasznált dokumentumok között szerepelt többek között Lázár deák térképe, egy olasz és egy török kémrajz, Kálti Márk 1360-ból való Képes Krónikája, illetve Evlia Cselebi török utazó feljegyzései. A kutatók helikopterről  hőfelvételeket is készítettek, majd a várról készül középkori rajzokat elhelyezték légi felvételeken. Meglepően jó egybeesést találtak a régi dokumentumok és a jelenleg látható fal- és épületmaradványok között.


A következő lépés egy hőfelvételekkel beazonosított sziklaüreg feltárása lehet, amely során kiderülhet, hogy valóban ókori- vagy kora- középkori temetkezési hely, netán Attila vagy Árpád vezér sírja rejtőzik-e a vastag sziklafalak mögött. Ha a kutatók sikerrel járnak, az igazi tudományos szenzációt, őstörténetünk fehér foltjának a tisztázását jelentheti.
Április első napján nyolcvanan gyűltünk össze a hagyományos MOL-OMNYE Műszaki Napra a finomító színháztermében. Előadásokat hallgattunk meg a tervezett stratégiai projektekről, amelyek a DUFI versenyképességének, hatékonyságának a növelését célozzák. Ha az új üzemek és a rekonstrukciók megvalósulnak, javulni fog a termékszerkezet, több lesz a jelenleg hiányzó gázolajból és petrolkémiai alapanyagokból. Emellett csökkenni fognak a termelési költségek, mindenekelőtt azok legdrágább eleme, az energiafelhasználás.


A sok tízmilliárdos beruházások tervezése mellett a MOL vezetése olyan termelési és menedzsment rendszert vezetett be, amely kisebb lépésekben, de szintén a biztonságnak, az üzemek rendelkezésre állásának és a hatékonyságnak a javítását tűzte ki céljául. Ennek a rendszernek fontos eleme az ember, akinek kulcsszerepe van az üzemek működtetésében.


A motorhajtóanyagokat gyártó üzemcsoport példáján keresztül megismerhettük egy újfajta, team- munkában végzett nyilvántartási, dokumentálási és beszámolási rendszer gyakorlati alkalmazását is. A rendszer rengeteg adatot, információt gyűjt és kezel, ezeket napi-heti team üléseken, havi vezetői beszámolókon elemzik, értékelik. Minden résztvevőnek megvannak benne a feladatai, az azokra fordítandó idő és a befejezési határidő.


A szakmai napon mi, nyugdíjas műszakiak rengeteg új információt kaptunk a korábbi munkahelyünk helyzetéről, aktuális gondjairól, feladatairól. Segített a kapcsolattartásban, az információk átadásában köztünk és a munkánkat folytató mai kollégáink között.
A Szakmai Napot követően került sor egyesületünk éves közgyűlésére, amelynek két fő napirendi pontja a működési dokumentumok elfogadása és a tisztújítás volt. A cégbíróság által kért módosításokkal elfogadtuk a módosított Alapszabályt és a gyakorlati működésünket leíró Szervezeti és Működési Szabályzatot. A jelölő bizottság jelentését követően titkos szavazással megválasztottuk az új elnökséget és ellenőrző bizottságot. A tagság az elnöki tisztségre újraválasztotta Nádasy Istvánt, és elnökségi tagként Pogány Gyulát. Az elnökség új tagjai Dezsényi Istvánné, Komáromi László és Macsali Károly lettek. A taglétszám növekedése és az egyre bővülő feladatok szükségessé tették a vezetőség munkáját segítő munkacsoport létrehozását, többek között a kirándulásszervezési, az adatkezelési és tájékoztatási és a sajtó- és partnerkapcsolati feladatok segítésére.


Hetedik éve működő egyesületünk az új vezetéssel is tartalmas egyesületi életet, változatos programokat tervez, nagymértékben építve tagjaink aktív részvételére és közreműködésére.    


OMNYE


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák