Megismerkedtek az ábécé betűivel, és egyre szívesebben próbálnak maguk is rövidebb-hosszabb történeteket elolvasni a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1. a osztályos tanulói. A mesék varázslatos világában Pék Rea meseíró segítségével tettek képzeletbeli utazást március 18-án.
Az író-olvasótalálkozó előtt az elsősök közösen elolvasták Pék Rea A Kékmandulafa erdő hősei című könyvét, amelynek szereplőit a szívükbe zárták. Nagy érdeklődéssel hallgatták az írónő gondolatait a mesék születéséről, legkedvesebb szereplőiről, az állatokról, és megismerkedtek az írói álnév fogalmával is.
Nem maradhatott el a játék sem. Rejtvénnyel, színezővel, totóval, villámkérdésekkel elevenítették fel a Kékmandulafa erdő lakóival történt eseményeket, Kokkinella, Otisz és Sámuel tulajdonságait. Közben a zsűri tagjai – a rendezvényen jelen lévő szülők – szorgos munkával értékelték a gyerekek megoldásait.
Befejezésül kézműves foglalkozáson készült el a főhős katicabogár alakja és a denevérálarc. Végül minden tanuló egy Ilyés Juli könyvillusztrátor rajzának segítségével készített könyvjelzőt vihetett haza, hogy ezt használhassa legközelebb abban a mesekönyvben, amit már önállóan olvas. A feladatokat legügyesebben megoldó gyermeket (Lődi-Tittel Ágostont) az író egy dedikált könyvvel jutalmazta meg.
Köszönjük Pék Reának, hogy eljött hozzánk, meséivel elvarázsolt bennünket, és a szülőknek, hogy velünk töltötték ezt a délelőttöt, segítették a program lebonyolítását!
Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium
1. a osztályos tanulói és a tanító nénik





















