Baráti szívesség

  • img
  • img
  • img
  • img

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított Z. Csaba 33 éves szigetszentmiklósi lakos és társai ellen zsarolás megalapozott gyanúja miatt.

A sértett, M. Ferenc 40 éves budapesti lakos megkérte Z. Csabát és M. Zsolt 35 éves gyáli, valamint V. Zoltán 35 éves szintén gyáli lakost, hogy kísérjék el egy budapesti bankfiókba, mert nagyobb összegű, 337 millió forint készpénzt akar felvenni. Miután a pénzt 2006. április 13-án felvették, a sértettet édesanyja házába szállították, ahol a pénzből Z. Csaba csupán 6 millió forintot adott át neki, a fennmaradó 331,5 milliót eltette, illetve egymás között szétosztották társaival. M. Ferenc tiltakozott, mondván, hogy a bankból felvett összegből korábbi kölcsöneit kell megadnia. Társai bántalmazták, megfenyegették, és arra kényszerítették, hogy mondjon le a pénzéről, amit ő mindezek hatására meg is tett.

A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak lőfegyverrel rendelkeznek, ezért V. Zoltán és M. Zsolt elfogását a Rendészeti Biztonsági Szolgálat Terrorelhárító Szolgálata és a Pest Megyei rendőrök közös, szervezett akció keretében hajtották végre.
Az erőszakos és vagyonelleni bűncselekmények elkövetése miatt büntetett előéletű Zelenák Csaba jelenleg szökésben van. Ellene elfogató parancsot adtak ki.
A gyanúsítottak lakhelyén tartott házkutatás során nagy értékű járműveket, arany ékszereket, többszázezer forintnyi készpénzt és valutát, összesen közel 60 millió forint értékben, valamint több, a közbiztonságra veszélyes eszközt - szamurájkardot, tőröket, késeket – foglaltak le.

Az elfogott és őrizetbe vett személyek előzetes letartóztatását rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelte el a bíróság.

A további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya folytatja.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák