Tisztelt Választópolgár!

Az Országgyűlés elfogadta a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvényt.

Amennyiben Ön a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) kisebbséghez tartozik, már e jogszabály alapján lesz lehetősége részt venni 2006 őszén a helyi önkormányzati választásokkal azonos napon megtartásra kerülő települési kisebbségi önkormányzati választáson.
Kisebbségi választójogának gyakorlásához összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat, melyek az alábbiak.

Választójog a nemzeti és etnikai kisebbségek települési önkormányzati képviselőinek választásán
A települési kisebbségi önkormányzati választáson csak az a polgár szavazhat, aki
A fent felsorolt 13 kisebbség egyikéhez tartozik, és a kisebbséghez tartozását nyilatkozatával vállalja,
2006. október 1. napjáig nagykorúvá váló magyar állampolgár,
a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választójoggal rendelkezik,
szerepel a kisebbségi választói jegyzékben.
Az említett feltételeknek meg kell felelnie a jelöltként indulni kívánó személynek is.


A kisebbségi választói jegyzék

A kisebbségi választói jegyzékbe való felvételét 2006. június 1. napjától kezdődően 2006. július 15. napján 16 óráig kérheti a lakóhelye szerinti település jegyzőjétől a mellékelt kérelem-nyomtatványon.
Kérelmét az önkormányzat épületében található gyűjtőládába dobhatja be, vagy levél útján juttathatja el a jegyzőhöz. (A levélnek július 15-ig meg kell érkeznie a jegyzőhöz.)
A választópolgár felvételét csak egy kisebbség választói jegyzékére kérheti, ellenkező esetben valamennyi kérelme érvénytelen.
A jegyző július 15-ig dönt a kérelmező kisebbségi választói jegyzékbe vételéről.
Ha Ön a kérelem-nyomtatványt hiánytalanul kitölti, továbbá magyar állampolgársággal, és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választójoggal rendelkezik, a jegyző felveszi Önt az adott kisebbség választói jegyzékébe.


A kisebbségi választói jegyzékkel kapcsolatos jogorvoslat

Ha a kisebbségi választói jegyzékbe való felvételt a jegyző megtagadja, erről Önt haladéktalanul értesíti. A kisebbségi választói jegyzékbe vételt megtagadó döntés ellen a határozat kézhezvételét követő 3 napon belül nyújthat be kifogást a határozatot hozó jegyzőhöz. Amennyiben a jegyző helyt ad a kifogásnak, módosítja a kisebbségi választói jegyzéket. Ha a kifogásnak nem ad helyt, azt a beérkezését követő napon automatikusan megküldi a helyi bíróságnak, Budapesten a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak.

A választás kitűzése

A kisebbségi önkormányzati választást akkor tűzi ki a helyi választási bizottság, ha a településen az adott kisebbség választói jegyzékében szereplő kisebbségi választópolgárok száma a választás kitűzésének napján eléri a 30 főt.

Jelöltállítás

Jelöltet csak olyan – az egyesülési jogról szóló törvény szerinti, közhasznú vagy nem közhasznú – társadalmi szervezet állíthat, amelynek alapszabályában rögzített célja az adott kisebbség képviselete, feltéve, hogy bírósági bejegyzése a törvény hatályba lépése előtt, vagyis 2005. november 25-ig megtörtént. Független jelöltek indulására a törvény nem biztosít lehetőséget.
Jelölt csak a kisebbségi választói jegyzékben szereplő választópolgár lehet. A választópolgár – lakóhelyétől függetlenül – bármely településen jelölhető.
A jelöltnek nyilatkoznia kell arról, hogy
vállalja az adott kisebbség képviseletét,
ismeri az adott kisebbségi közösség nyelvét,
ismeri az adott kisebbségi közösség kultúráját és hagyományait,
korábban volt-e más kisebbség kisebbségi önkormányzatának tagja vagy tisztségviselője.
A jelölt nyilatkozata nyilvános, azt bárki megismerheti.

Szavazás

A szavazásra településenként e célra létrehozott, önálló szavazókörben (szavazókörökben) kerül sor, melynek címéről és a szavazás időpontjáról a jegyző értesítőt küld.
A szavazólapon az érintett kisebbség minden jelöltje feltüntetésre kerül, kisorsolt sorrendben. A települési kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete 5 tagú, ezért szavazni legfeljebb 5 jelöltre lehet.
Képviselők a legtöbb szavazatot kapott jelöltek lesznek.

Személyes és különleges adatok kezelése a kisebbségi választáson

A választás során a személyes és különleges adatok kezelése mindvégig az adatvédelmi törvényeknek megfelelő módon történik. A törvény meghatározza az adatkezelés célját és az adatkezelők körét is.
Ennek megfelelően a kisebbségi választói jegyzék – a számadatok kivételével – nem nyilvános, abba csak a választási iroda, a választási bizottság és a bíróság tekinthet bele feladatainak végrehajtása érdekében.
A kisebbségi választói jegyzék a szavazás eredményének jogerőssé válását követően haladéktalanul megsemmisítésre kerül.

Területi és országos kisebbségi önkormányzatok

Amennyiben az adott kisebbség megfelelő számú települési kisebbségi önkormányzattal rendelkezik, 2007 márciusában a kisebbség területi és országos önkormányzatot hozhat létre. A területi és országos önkormányzatot a települési kisebbségi önkormányzati képviselők (elektorok) választják.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

1 hozzászólás

  •  

    Igen, az akció szinte szóról szóra ismétlődött meg nálunk, az Erkel körúton! Bár a TV, videó, DVD valószínüleg nem nyerte el a betörő urak tettszését, vagy talán nem volt több hely az autóban, ahova be tudták volna pakolni, úgyhogy azok maradtak. A hidratáló krémek és a sminkkészlet is maradt, csupán a félig elhasznált női tusfürdő, amire még igazán szükségük volt a kedves betörő uraknak! Az ékszereken és egyéb műszaki cikkeken kívül a vércukorszint mérő készüléket is biztosan jó pénzért tovább tudják adni, vagy saját célra felhasználják, de talán jobb is, ha nem tudjuk milyen magasra szökött fel a vércukrunk egy ilyen eset után! Azt még megjegyezném, hogy történt mindez annak ellenére, hogy a környéken többek által vérengző vadállatnak vélt yorki kiskutyánk is a lakásban tartózkodott! SA

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák