Mindig segített gyengébb, elesettebb társainak, átvette tőlük a nehezebb feladatokat. Most is ez történt. „Menj át a túloldalra, majd vágom én itt a füvet!” – mondta kolleganőjének, és ott kezdett dolgozni, ahol mere-dekebb volt az oldal. Talán ez volt az utolsó mondata, mielőtt a lóerők-től elszabadult gyorsasági motor kiszaladt tulajdonosa alól, és rázuhant.
Vidám, jó kedélyű munkatárs volt, igazi közösségi ember. Tervezte a jövőt, mint ahogy minden 34 éves. Az álmai vele mentek.
Nehéz most beszélnünk a döbbenettől és a gyásztól. Lehajtott fejjel, szótlanul végezzük tovább a munkát – nélküle. A szívünkben mindig velünk marad.